KezdőlapFormula 1Ericsson célja, hogy 2020-ban újra a Forma-1-ben legyen!

Ericsson célja, hogy 2020-ban újra a Forma-1-ben legyen!

-

Marcus Ericsson elárulta, hogy az a terve, hogy 2020-ban újra a királykategóriában legyen, miután a Sauber úgy döntött, hogy jövőre nem vele indulnak. A svájciak egy teljesen új felállással próbálkoznak, Kimi Räikkönen mellé Antonio Giovinazzit igazolták, Charles Leclerc pedig lelépett a Ferrarihoz. A csapat megerősítette, hogy Ericsson marad a fedélzeten, de mint harmadik számú pilótájuk és márkanagykövet, miközben a helyére a múlt héten leigazolták az olaszt. Ericsson már sejtette Kimi leigazolása után, hogy veszélybe került a versenyülése, ami meg is történt az Olasz Nagydíj alatt:

„Azt hiszem, hogy az számomra rossz hír volt, amikor Kimit leigazolták. Reménykedtem még, de a múlt héten megérkezett az információ, hogy a másik autót Antonio kapja. A menedzsmentem körbenézett egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk a Saubernél, hiszen fontos az itteni kapcsolat. És az alapjairól építjük ezt újra.”

A svéd elárulta, hogy körbenézhet akár más szériákban is, de:

„A célom az, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Azt gondolom, hogy 2019-ben ez nem lesz elérhető, de remélem, hogy utána meglesz erre a lehetőség. Ez a célom, hogy visszakerüljek a száguldó cirkuszba.”