KezdőlapFormula 1Ericsson egészségesebb, mióta nem F1-es versenyző

Ericsson egészségesebb, mióta nem F1-es versenyző

-

Az elmúlt években gyakori téma volt a versenyzők súlya, ugyanis a szabályok okán a versenyzőket arra ösztönözték, hogy legyenek minél könnyebbek, így többen, főként a magasabb versenyzők szinte már egészségtelen szintre fogytak le.

Az idei évtől növelték a minimum súlyt, így többen, köztük Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Kevin Magnussen is kiemelte, örül annak, hogy kicsit gyarapodhatott a súlya. Persze hozzá kell tenni, hogy esetükben a „hízás” inkább izomtömeg növelést jelent.

Marcus Ericsson korábban sokat panaszkodott a súlyszabály miatt, mondván magassága miatt ő súlyhátrányban van a többiekhez képest, és többet is kellett tennie a fogyásért.

A svéd versenyző azonban idén már nem a Forma-1-es mezőny tagja, most az IndyCarban versenyez, és el is kezdte gyarapítani a súlyát.

„A magasságom mindig hátrány volt a Forma-1-ben.” – mondta Ericsson az Expressen című lapnak. „Minden extra kiló időveszteséget okozott a pályán. Állandóan próbáltam fogyni, és ez nem volt egészséges. Én is és mások is panaszkodtunk az évek során emiatt, és erre az vére megváltoztatták a szabályokat.”

„A csapat állandóan azt mondta nekem, hogy fogyjak. Ez egészségtelen és inkorrekt volt. 180 centi magas vagyok és lementem 68 kilóra, ami határozottan nem volt egészséges. Most már újra rendesen eszem, 75 kiló vagyok és jól érzem magam. ”

„Az F1-ben nagyon óvatosnak kell lenni mindennel, amit megeszik az ember, miközben keményen edz. Nagyszerű, hogy változtattak a szabályon, jobb későn, mint soha. De jellemző, hogy ez csak akkor történt meg, mikor én már távoztam.”

A svéd versenyző egyébként ott lesz az F1-es szezonnyitón, Ausztráliában, mint az Alfa Romeo Racing tartalékversenyzője.