KezdőlapFormula 1A Force India szerint fejükre nőttek a Renault csapatai

A Force India szerint fejükre nőttek a Renault csapatai

-

Még mindig dolgoznak a 2018-as autójukon, állítják a Force India csapata, miután nehézre sikerült az idénykezdetük Melbourneben. Annak ellenére, hogy 2016-ban és 2017-ben is negyedikek lettek a bajnoki összetettben, a silverstone-i bázisú istálló most visszaesett a versenyképesebb középmezőny mögé.

Andy Green technikai főnökül azonban nem aggódik, és ezt el is mondta az AMuS-nak:
„Még nem érkezett meg minden. Még mindig ami komoly problémát okoz, az a kanyarok csúcspontjából való kigyorsítás.”

Bob Fernley, a csapat helyettes csapatfőnöke is egyetért a kollégájával, hogy még dolgoznak az új autón, hogy gyorsabb legyen: „Két-három verseny kell ahhoz, hogy megértsük a csomagot. Bahreinben már új szárnyunk lesz. Ha összehasonlítjuk a 2017-es melbourne-i adatokat, abból kiderül, hogy a Mercedeses csapatok átlagban 1.1 másodpercnyit fejlődtek, a Renault erőforrásait használói azonban 1.6-ot. És bizony, ők lettek az ellenfeleink. A McLarennek ráadásul nem csak több pénze és embere van mint nekünk, de kiválóak a versenyzői is. Emiatt is fontos, hogy mielőbb azt a teljesítményt tudjuk mutatni, amit tavaly is, kell a folyamatosság, a megbízhatóság és a jó stratégia. 2017-ben miénk volt a negyedik leggyorsabb versenyautó nem is mindegyik versenyen, mégis az összetettben sikerült negyediknek lennünk.”

Sergio Perez végül hozzátette:
„Hamarosan ismét abban a helyzetben leszünk, hogy küzdhessünk a pontokért.”