Heinz-Harald Frentzen volt a Forma-1 történetének egyik legnagyobb be nem váltott ígérete. A német pilótáról – aki egy temetés vezető fia volt – sokan úgy gondolták, hogy még a hétszeres világbajnok Michael Schumachernél is gyorsabb volt, amikor a C csoportos sportautó kupában versenyeztek együtt a Mercedes Sauber C9-cel, valamint az első Forma-1-es éveiben is. Habár a Williams aranykorában csatlakozott a patinás istállóhoz, Frentzen nem volt képes megvetni a lábát Groveban és a Williams helyett egy másik brit csapatnál, a Jordannél lelt otthonra.

A német a Sauberben kezdhette meg Forma-1-es pályafutását és ott is versenyzett 1996-ig, amikor ugyanis 1997-ben átszerződött a Williamshez a frissen bajnokká avanzsált Damon Hill helyére, aki csúnyán összerúgta a port a Williams vezetőségével, ami miatt távozni kényszerült.

Azonban Frentzennek mindössze egy alkalommal sikerült nyernie, miközben a csapattárs Jacques Villeneuve már hét győzelemnél járt az 1997-es szezonban. A német többek között emiatt is lett csak második a bajnokságban, nagy lemaradásban a kanadai mögött, ráadásul csak úgy, hogy Schumachert az utolsó versenyen Jerezben, a a Villeneuvevel szemben elkövetett szándékos ütközési kísérlete miatt diszkvalifikáltak az egyéni bajnokságból.

Mivel a Williams meggyengült a Renault távozását követően, Frentzen a Jordanhez szerződött a szintén viharosan távozó Ralf Schumacher helyére, aminek körülményeiről itt olvashattok részletesebben.

Frentzen mindig is egy olyan versenyző volt, akinél többet használt egy segítő kéz a vállán, sem mint, hogy szeressék őt. Emiatt is jött ki jobban Eddie Jordannel, mint régebben Patrick Headdel és Sir Frank Williamsszel, és találta meg azt a csapatot, ahol igazán komfortosan tudta érezni magát és ki tudta hozni magából a maximumot.

„Az 1999-es egy fantasztikus szezon volt a Jordannel,” – emlékezett vissza Frentzen. „Fantasztikus volt a kapcsolatom a csapattal és még a bajnoki csatába is képesek voltunk beleszólni, amibe korábban csupán nagyon kevesen mertek csak belegondolni.”

Frentzen már a szezon elejétől fogva kirobbanó formában versenyzett, a szezonnyitón második lett Ausztráliában és Brazíliában is felállhatott a pódium legalsó fokára, azonban az áttörést jelentő győzelemig egészen a Francia Nagydíjig kellett várni – amit tegnaphoz 21 éve rendeztek meg Magny Coursban.

Tudni érdemes, hogy Frentzen a Francia Nagydíj előtti versenyen egy hatalmas balesetet szenvedett Kanadában. A német harcban volt a második helyért Montreálban, azonban négy körrel a verseny vége előtt az egyik féktárcsa meghibásodása miatt nagy sebességgel a gumifalba csapódott.

„A becsapódás rövid időre még ki is ütött, a bal térdem vérzett, de a jobb lábammal minden rendben volt,” – mesélte Frentzen, aki pályafutása során három győzelmet szerzett a királykategóriában. „Nem volt látható jele annak, hogy megsérültem, azonban a jobb lábam nagyon keményen a választófalnak csapódott az ütközéskor.

„A térdkalácsomban valólában több száz kisebb csonttörés keletkezett az ütközéskor és az egyik lábamban levő csont is végigrepedt a közepén. Amikor kiengedtek a kórházból, nem tudtam normálisan járni, mivel a térdkalácsom folyamatosan nyomta a törtt lábcsontomat. Ajjaj, milyen fájdalmas is volt az!

„Nagyon az volt, ugyanis még aludni sem tudtam úgy, hogy a takaróm a jobb lábamon volt, annyira fájt. Azonban még ez sem tántorított el attól, hogy vezessem az autót vagy, hogy ne koncentráljak száz százalékban a vezetésre. Csak akkor fájt, amikor a gázpedált nyomtam, azonban az esőben sokkal finomabban kellett használni azt.”

Jött az esős Francia Nagydíj és Frentzenben fel sem merült, hogy el volt törve a lába. Mindezek ellenére mégis képes volt megnyerni a versenyt, amivel közelebb zárkózott a bajnokság élmenőihez.

Egy bizarr esős időmérőt követően – ahol Rubens Barichello szerezte meg a pole pozíciót a Stewart Forddal Jean Alesi Sauberje és Oliver Panis Prostja előtt – Frentzen az ötödik rajthelyről várhatta a piros lámpák kialvását.

„A versenyt száraz körülmények között kezdtük, azonban a hetedik, nyolcadik kör tájékán elkezdett esni az eső,” – utalt vissza Jordan egykori ásza. „Olyan volt a beállításunk, ami egyáltalán nem kedvezett a száraz körülmények között. Az autó sokat csúszkált és még pár aerodinamikai nehézségünk is volt.

„Az egész hétvégét elrontotta az időjárás és amikor elrajtoltunk szárazon, azt gondoltam, hogy ez így egyáltalán nem lesz jó. Nagyon nyomtam neki, azonban nehéz volt, különösen az előbb említettek miatt. És egyszer csak elkezdett esni az eső, ami nagy mértékben a kezünkre játszott.”

Ebben az időszakban a futamok során még lehetett a verseny közben tankolni, szóval az, hogy Frenzen Jordanjét az első kiállása során jól megtankolták, hatalmas előny volt, ugyanis a Jordan mérnökei képesek voltak figyelni a pálya állapotának változását úgy, hogy versenyzőjüknek nem kellett kiállnia a boxba feleslegesen.

„A szezon elején sokan kérdezték tőlem, hogy miért van az autónknak akkora üzemanyagtartálya. Azonban a nagy kérdés az volt, hogy kinek volt a legnagyobb?” – mondta mosolyogva az 53 éves német versenyző, akit mindig is érdekelt a Forma-1-es autók mérnöki oldala.

„Természetesen a nagy üzemanyagtartály hatással volt az autónk súlyeloszlására, a tengyelytávra és így tovább. Egy olyan autóval rendelkeztünk, amivel képes volt egy kiállással végigmenni az adott verseny. Amikor azonban korán álltam ki, az autóban ülve évekbe tellett, mire a szerelők megtankolták azt a verseny végéig. Nem ismertem fel, hogy amikor azt mondták a rádión, hogy megtankolnak, az azt jelenti, hogy csulig teletöltik az üzemanyagtartályt.

Nyilvánvaló, hogy amikor Frentzen visszatért a pályaára a tankolást követően, lassabb volt a körülötte levő pilótáknál, azonban a Jordan egy hosszútávú sakkjátszmát folytatott a stratégiát tekintve.

„Amikor kijöttem, a pálya rendkívül vizes volt és mindenki csúszkált. Rövid időn belül a biztonsági autónak is be kellett jönnie a pályára és azonnal elkezdtem gondolkodni azon, hogy mennyi üzemanyagom van a többiekhez képest?

„A heves esőzés véget ért, a biztonsági autós fázis is befejeződött, azonban még mindig nagyon csúszkáltam annak ellenére, hogy a beállítás nekünk kedvezett. Mika (Häkkinen) nagyon könnyen meg is előzött, nem voltam képes magam mögött tartani. Körülbelül három-négy tized másodperccel volt gyorsabb nálam körönként.

„De tíz körrel a verseny vége előtt az összes versenytársam – beleértve Mikat és Rubenst is – kiállt tankolni, miközben nekem már nem kellett. Leesett, hogy ’Bocs srácok, de ezért szenvedtem annyira ellenetek a verseny korábbi szakaszában!’

„Úgy döntöttünk a csapattal, hogy az utolsó körökben kicsit óvatosabbak leszünk, azonban a verseny után kiderült, hogy akár végig nyomhattam volna a teljes etapon keresztül.”

A kezdetben őrültnek tűnő egy kiállás ki is fizetődött a Jordan és Frentzen számára: a német nyert, megszerezve ezzel második Forma-1-es győzelmét tizenegy másodperccel megelőzve Häkkinent, a harmadik helyezett Barichello pedig már több, mint negyven másodperccel láthatta meg a kockás zászlót német riválisa után.

„A versenyt követően már megkaptam a teljes röntgenképet a jobb lábamról és még maguk az orvosok sem merték elhinni, hogy hány helyen láttak repedéseket a csontomban. Az a bizonyos röntgenkép pedig még mindig megvan nekem otthon,” – fejezte be a történetet Frentzen, aki ugyan az 1999-es szezon végén alulmaradt Häkkinennel és Eddie Irvinenal szemben, mégis képes volt egy középcsapat versenyzőjeként borsot törni a V10-es korszakban egyeduralkodónak számító Ferrari és McLaren versenyzőinek orra alá.