KezdőlapFormula 1Giovinazzi nagy támogatója a három olasz nagydíjnak

Giovinazzi nagy támogatója a három olasz nagydíjnak

-

A jelenlegi Forma-1-es mezőny egyetlen olasz versenyzője, Antonio Giovinazzi rendkívül támogatja a sportág vezetőinek azon ötletét, miszerint a 2020-as szezonban akár három Olasz Nagydíj is lehet három különböző helyszínen.

Monza mellett Imolának és Mugellonak is komoly esélye van arra, hogy Foroma-1-es versenynek adjon otthont az idei szezonban. Egyes források szerint Mugello egy héttel a monzai versenyt követően, szeptember 13-ra kaphat időpontot, amit a Portugál Nagydíj követne Portimaoban, de Imola még mindig nem esett ki a körből, habár a pályának vannak problémái a vonalvezetéssel és a bokszutcával is.

Nemrégiben mindkét olasz pályán teszteltek Forma-1-es csapatok: az Alpha Tauri Imolában, a Ferrari pedig Mugelloban rótta a köröket a 2018-as autójukkal.

„Nagyon örülök ezeknek a híreknek, ugyanis az, hogy egy szezonon belül háromszor versenyezhetnék Olaszországban, csak egyszer adódik az életben,” – mondta az Alfa Romeo olasz versenyzője. „Én lennék az első ilyen olasz versenyző, aki ezt megélheti Forma-1-es versenyzőként.

„Nagyszerű lenne. Még közel sem biztos, hogy ez így lesz, azonban mindenesetre én nagy támogatója vagyok ennek. Sajnos azonban ez a három verseny közel sem lesz olyan, mint a tavalyi Olasz Nagydíj volt, ahol a hatalmas szurkoló tömeg, a Tifosi igenis sokat jelentett nekem.”

Giovinazzi mindhárom olasz pálya nagy kedvelője, és szerinte mindhárom pályának megvan a maga kihívása. „Három fantasztikus pályáról beszélünk. Monzát rendkívül jól ismerem, sok versenyem volt már ott. Tavaly itt volt az első Olasz Nagydíjam, ami egy rendkívüli élményt adott a számomra.

„Mugello pedig a jelenlegi Forma-1-es autókat figyelembe véve is egy különleges aszfaltcsík. Hatalmas élmény lesz majd itt autózni az időmérőn. Imola pedig egy történelmi pálya, ami tele van gyors kanyarokkal és mindezek mellett rendkívül szűk is. Mindhármon versenyezni akarok, ugyanis, mint már elmondtam a korábbiakban, három nagyszerű és érdekes aszfaltcsíkról beszélünk.”