KezdőlapFormula 1Glock tanácsa Hamiltonnak: Maradj a Mercedesnél!

Glock tanácsa Hamiltonnak: Maradj a Mercedesnél!

-

Timo Glock úgy véli, Lewis Hamiltonnak karrierje végéig a Mercedesnél kellene maradnia.

A korábbi Formula 1-es versenyző szerint egy esetleges csapatváltásból nem származna előnye az ötszörös világbajnoknak, a brit csak veszítene azzal, ha máshova igazolna. Többször is szóba hozták már Hamilton nevét a Ferrarival, és a 2021-es szezonban akár még vörös overallban is indulhatna, ám a csillagosok versenyző korábban már kihangsúlyozta, számára a hűség többet ér neki mindennél.

,,Ha csapatot vált, akkor azzal csak veszíthet. Ha esetleg a Ferrarihoz megy és nem sikerülne náluk bajnoki címet szereznie, akkor az eddig összegyűjtött 5-6 világbajnoki első helye értéktelenebbé válna, ugyanis a versenyzőket általában az utoljára teljesített F1-es szezonjuk alapján ítélik meg. A legokosabb amit tehet, az az, hogy a Mercedesszel ír történelmet. Ebben a helyzetben ez a forgatókönyv tűnik a legésszerűbbnek.”

Glock, Sebastian Vettel helyzetéről is véleményt formált. A német szerint barátja nincs könnyű helyzetben:

,,Nem egyszerű a helyzete, sem Sebastiannak (Vettel) sem a Ferrarinak. Minden év egyre nehezebb lesz, ugyanis a rájuk nehezedő nyomás folyamatosan emelkedik. A Ferrarinak igazán jó csomagja volt az elmúlt két évben, nem voltak olyan erősek, mint a Mercedes, de sokszor szükségtelenül dobálták el a pontokat. Jövőre be kell húzniuk a címet, máskülönben nagyon nehéz lesz Sebnek (Vettel) motiválnia őket.”