KezdőlapFormula 1Häkkinen: A Ferrarit már a Red Bull is megelőzte

Häkkinen: A Ferrarit már a Red Bull is megelőzte

-

Mika Häkkinen szerint az elmúlt versenyek alapján tisztán látszik az, hogy a Ferrarit már a Red Bull is megelőzte, így a vörös alakulat már csak a harmadik erőnek számít a bajnokságban.

Kecsegtetően indult a Scuderia éve, a téli tesztszezon alatt a bajnoki cím legnagyobb várományosainak tűntek, ám az első futam után már látni lehetett, hogy a Mercedest indén sem lesz egyszerű letaszítani a trónról. Teltek-múltak a futam, az Ezüst Nyilak célegyenesen lépkedtek előre, míg a Ferrari, lassan de biztosan követte őket, egészen az Osztrák Nagydíjig, ahol is fordult a kocka, megjelent a „színpadon” a Red Bull és Max Verstappennel megnyerték a futamot. Az egyszeri alkalomnak tűnő fellángolás azonban kitartott a Brit és Német Nagydíjon is, míg a Hungaroringen már tisztán látszott az, hogy a csillagosok kihívói a Ferrari helyett már az osztrák csapat lett.

A finn világbajnok is erre a jelenségre reflektált összegző írásában. A Ferrari még a Red Bull előtt van a konstruktőri tabellán ám a kétszeres világbajnok szerint, nem sokáig, ha nem tud lépni valamit a Scuderia.

,,Habár Sebastian Vettel lett a harmadik legutóbb, az egész verseny alatt úgy tűnt, mintha másik rendezvényen lenne a Ferrari. Spa-ban és Monzában még visszatérhetnek, ugyanis azokon a helyszíneken inkább az egyenesek és a nyers sebesség kerül előtérbe, azonban az már tisztán látszik, hogy az autójuk nem annyira versenyképes. Már nem csak a Mercedest nem tudják legyűrni, hanem most már a Red Bull Honda mögött vannak.  A Belga Nagydíj előtt a Formula 1 egy hónapos szünetre megy, és ez idő alatt még két hétre muszáj bezárni a gyárakat is. A szezon második fele teljesen más képet mutathat az elsőhöz képest, úgy vélem a Ferrari keményen fog harcolni a győzelemért Spaban és Monzában, ám a Red Bull a Hondával karöltve tovább fogja fejleszteni az autót, és a Mercedes dominanciája sincs még leáldozóban. Már így is volt négy nagyon izgalmas futamunk, úgy gondolom a továbbiakban még több izgalom fog várni ránk, míg el nem érkezünk a december 1-jén rendezendő Abu Dhabi Nagydíjig, ahol a szezon véget ér.” – írta Häkkinen.