KezdőlapFormula 1Hamilton: Akarok még három évig maradni?

Hamilton: Akarok még három évig maradni?

-

Lewis Hamilton abban biztos, hogy a Mercedesnél akarja folytatni, viszont, hogy mennyi ideig maradna az már kérdéses.

A brit versenyző 2013-ban csatlakozott a csillagosokhoz, majd a hibrid-éra megjelenésével majdnem minden évben diadalmaskodni tudott (2016 kivétel, ugyanis akkor Nico Rosberg lett a világbajnok). A hetedik címhez közel a 35 éves pilóta még nem rendelkezik érvényes szerződéssel jövőre, és egyelőre nem is érzi azt, hogy sürgetnie kellene a megegyezést.

,,Normál esetben eddig mikor leültünk és beszéltünk erről, akkor három éves periódusban gondolkodtunk. Azonban most más idők járnak. Akarok még három évet maradni? Ez is benne van a többi megválaszolatlan kérdésben. Egy új érába fogunk viszont lépni 2022-ben, így izgatott és kíváncsi is vagyok amiatt, hogy milyenek lesznek majd az autók.” – magyarázta Hamilton.

A hatszoros világbajnok azonban most nem akar sok időt fordítani a kontraktusra, egyelőre a futamokra szeretne koncentrálni.

,,Egy bizonyos ponton asztalhoz kell ülünk, de jelenleg nem ez élvez prioritást. Először is biztosra kell mennem a tekintetben, hogy elérem az idén kitűzött céljaimat. Számomra ez szerepel a legkiemeltebb helyen most, és ezekkel is foglalkozom.”

Korábban napvilágot láttak olyan pletykák, mik szerint Hamilton a Ferrarival is beszélgetett egy esetleges megállapodásról, ám a brit leszögezte, nála csak a Mercedes jöhet szóba:

,,Nem beszéltem mással, és nincs is késztetésem erre. Toto és én le fogunk ülni, és megvitatjuk a terveket. Majd a jövő megmutatja mi lesz, ám egyelőre nem tudok mit mondani. Remélhetőleg az elkövetkezendő hónapokban ez változni fog.” -zárta nyilatkozatát Hamilton.