KezdőlapFormula 1Hamilton esőt szeretne Hockenheimben

Hamilton esőt szeretne Hockenheimben

-

A szokottnál is forróbb időben érkezett meg a Forma-1 mezőnye a Német Nagydíj helyszínére, ami pedig némi aggodalommal töltötte el Lewis Hamiltont.

A Mercedes zsinórban nyolc győzelemmel kezdte az idei szezont, amit Max Verstappen tört meg Ausztriában. Ezen a hétvégén pedig igencsak szenvedtek az ezüst nyilak, amit Lewis Hamilton ötödik helye is bizonyít. Mint később kiderült a magas hőmérséklet okozott gondot a németeknél.

Az előre jelzések szerint a pénteki és a szombati napra is elég meleg időt mondanak a Hockenheim térségére, ami vasárnapra némileg enyhület.

A bajnoki éllovas Lewis Hamilton pedig kijelentette, hogyha a futamra nem érkezik meg az eső, akkor nagyon nehéz dolguk lehet hazai közönség előtt.

„Ha az egész hétvége ilyen meleg lesz, mint most, akkor szenvedni fogunk és bajban leszünk. Nem sokat tehetünk, ez egy sokkal nagyobb volumenű tervezési hiba, annál mint amit könnyen orvosolni lehetne. Dolgozunk már ezen természetesen, de nagyon apró lépésekben tudjuk ezt megoldani, amelyek még nem jelentenek masszív különbséget. Ha esik, akkor az egyértelműen jó lenne nekünk.” – vélekedett.