KezdőlapFormula 1Hamilton imádkozik Laudáért

Hamilton imádkozik Laudáért

-

Niki Lauda sajnos az elkövetkező versenyeken nem lesz jelen személyesen, mivel nem régiben tüdőtranszplantáción esett át. Az egész paddock aggódva várja, hogy a versenyzőlegenda felépüljön, köztük Lewis Hamilton is.

Hamilton karrierjében egyébként jelentős szerepet töltött be Lauda, hiszen az osztrák győzte meg az akkor még McLarenes versenyzőt, hogy 2013-ra igazoljon a Mercedeshez.

„Imádkozunk érte.” – mondta Hamilton Belgiumban. „Az első reakcióm az volt, hogy látni akarom őt, de a betegek ilyenkor könnyen elkaphatnak fertőzéseket, szóval nem mehettem. Kapcsolatban maradtam a feleségével és Totoval (Wolff). Mindannyiunknak hiányzik. Ő a legnagyobb küzdő, akit ismerek, és most is harcol. Jó emberek vannak körülötte.”

Lauda régi barátja, Bernie Ecclestone is tartja a kapcsolatot Lauda családjával és az orvosaival.

„Niki az egyik utolsó igazi nagy figurája a Forma-1-nek.” – mondta Ecclestone. „Remélem rendben van.”