back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: Komolyan aggódtam Sebastianért

Hamilton: Komolyan aggódtam Sebastianért

-

Lewis Hamilton egy interjú során elmondta, aggódott négyszeres világbajnok riválisa miatt.

A Ferrari pilótája az utóbbi időkben nem mondhatta magát túl szerencsésnek és a nyeretlenségi szériája erre még rá tett egy lapáttal. A brit bajnok elmondta, ezért örült annyira annak, hogy a német győzedelmeskedni tudott az éjszakai futamon.

Míg a szezon második felében Charles Leclerc sorra szerezte a pole pozíciókat és emellett bezsebelt két futamgyőzelmet (Spa és Monza) addig Vettelt, csak egy „majdnem győzelem” lengte körül (Kanada). Amíg tehát a 32 éves pilóta hibákat követett el, addig fiatal csapattársa felemelkedése megkérdőjelezhetetlenné vált. Úgy tűnt, a heppenheim-i napjai megvannak számlálva, ám a szingapúri éjszakában, a Scuderia rangidős versenyzője felléphetett a pódium legfelső fokára.

,,Jó volt látni, ahogy nyert Szingapúrban. Bár én nem győzhettem mégis őszintén örültem, ugyanis remek végig nézni azt, hogy valami igazán jó dolog ér egy olyan személyt aki tisztességes és nagyon elszánt, és akit semmiképp sem szabad leírni.”-nyilatkozta Hamilton a Channel 4-nak.

,,Nagyon aggódtam érte. Jól ismerem, ugyanannak a generációnak vagyunk a tagjai, továbbá pontosan tudom milyen az, mikor nem jönnek össze a dolgok, ezért az emberek negatív dolgokat mondanak rólad és teljesen leírnak, míg te úgy érzed a csapaton belül a másik srác kap minden energiát. Tudom milyen pszichológiai megpróbáltatáson megy keresztül egy versenyző, egy sportoló ilyenkor, és tudtam azt, hogy Seb is ebben a helyzetben van. A csapattársa egyre feljebb és feljebb került, és én is beszéltem olyan magas pozíciókban lévő emberekkel akik azt mondták: ‘Sebnek vége, úgy látszik csak ennyi volt benne.”  Sőt, úgy néz ki ők is beálltak a másik oldalra (Ferrari), eddig Seb volt az első számú pilótájuk, mindig őt választották, és most úgy tűnik a mérleg nyelve Charles felé billent, és ott is maradhat, hiszen a számukra a jövőt ő jelenti.”

Mindemellett, hogy a brit versenyző elismeri és tiszteli Leclerc-t és az eredményeit, felhívta a figyelmet arra, hogy a csapatépítés és az autófejlesztés lázas munkája nem az ő nevéhez főződik, a Ferrari idősebbik pilótája végezte el a munka oroszlánrészét:

,,Charles-nak semmi köze nem volt az autó évek óta tartó fejlesztéséhez. Ez mind Sebnek köszönhető. Charles jó versenyző, de Seb miatt jutottak el idáig, ő segítette a fejlesztéseket, ezért inkább neki köszönhető az, hogy futamgyőzelemre képes autójuk lett.” -osztotta meg véleményét az ötszörös világbajnok.