KezdőlapFormula 1Hamilton: Most már inkább csapatjátékosként versenyzem

Hamilton: Most már inkább csapatjátékosként versenyzem

-

A Forma-1 bajnoki éllovasa Lewis Hamilton elárulta, hogy most már „inkább csapatjátékosként” versenyez a fiatalkori énjéhez képest.

A britek ötszörös világbajnoka a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában árulta el, hogy az évek alatt megváltozott és most már kevesebb kockázatot vállal, valamint a versenyhétvégékre is másképp készül fel. „Az az elsődleges célom, hogy segítsem a csapatot és a lehető legtöbb pontot szerezzem meg az adott versenyen,” – válaszolta a Mercedes britje arra a kérdésre, miszerint miben különbözik a mentalitása Max Verstappenétől, akinek nincs semmi veszítenivalója a bajnoki küzdelemben.

„Ha hátrébb vagy, akkor nyilvánvaló, hogy több kockázatot vállalsz, azonban ha az élen haladsz, akkor inkább hosszú távra kell gondolnod. Ez egy jelentős különbség, azonban amikor fiatalabb az ember, akkor közel sem ügyelsz annyira a dolgokra, értitek? Egy fiatal teljesen másként versenyez, mint egy tapasztaltabb pilóta.

„A legtöbb 21 éves pilóta így gondolkodik: oké, itt ülök az autóban, és tudom azt, hogy mennyi helyet kell hagynom a másik versenyzőnek versenyhelyzetben. Több, mint 2000 ember dolgozik azzal az autóval, amiben ülök, szóval mindenféleképpen bízniuk kell bennem. Nem szabad önzőnek lennem csak azért, hogy megszerezzem azt a bizonyos pozíciót, ami nagyon jó lenne, azonban ha az előzési kísérlet balul sül el, akkor a csapat akár emiatt a hiba miatt is elbukhatja majd a konstruktőri bajnokságot.

„Véleményem szerint az idő múltával váltam csapatjátékossá és már nem szeretnék mindenáron nyerni. Gyerekként mindig is az volt a célom, hogy minden egyes versenyen én állhassak a dobogó legtetején. Idővel azonban rá kellett jönnöm arra, hogy ez egy maraton, nem pedig egy sprintverseny. Ezzel a filozófiával pedig még nem voltam tisztában 21,22 éves koromban.”

Hamilton zsinórban harmadik egyéni és hatodik konstruktőri címe felé halad. Jelen pillanatban mindkét bajnoki cím kinéz a számára, ugyanis az egyéni bajnokságot 63 ponttal vezeti, a konstruktőri bajnokságot pedig toronymagasan vezetik az Ezüst Nyilak.

A 34 éves brit azt is elmondta, hogy a folyamatos sikerek ellenére mindig keresi azt a területet, amiben jobb lehetne, ugyanis szerinte senki nem lehet tökéletes. „Ha úgy érzed, hogy minden hétvégén tökéletesen teljesítettél, akkor nagyot tévedsz. Mindig csak hajszolod a tökéletességet. Még az edzésben is, ugyanis az évben vannak olyan periódusok, amikor többet és vannak olyanok is, amikor kevesebbet edz az ember.

„Nézzük meg például a rajtokat: a Hungaroringen az én rajtom volt a legjobb, Spaban enyém volt a második legjobb start. Azonban olyan versenyek is vannak, amikor te rugaszkodsz el legrosszabbul a rajtkockádból a 20 versenyző közül. Mindig van miben fejlődni. Ez a legjobb dolog a Forma-1-ben, ezért is imádom ezt a sportágat.”

Hamilton szerint a motiváció – hogy fejlődjön és egy még jobb versenyzővé váljon – az, ami miatt még hosszú évekig szeretne versenyezni a száguldó cirkuszban. „Imádom, amit csinálok. Egy vagy két évvel ezelőtt még nehezebben tudtam volna megválaszolni ezt a kérdést, azonban most már biztos, hogy maradni szeretnék, ugyanis egyre jobban élvezem az egészet.

„Kíváncsian várom, hogy mi lesz majd 2021-ben. Motivált és bölcs leszek, ez könnyű, azonban soha nem is volt kérdés. Kíváncsian várom, hogy miként fog majd megváltozni a sportág. Érdekes lesz, hogy vajon a Mercedes továbbra is képes lesz a csúcson maradni vagy lesz egy olyan csapat, aki képes lesz rajtunk felülkerekedni.