Lewis Hamilton nagyon büszke arra, hogy hosszú idők óta nem hibázik és emellé még konzisztensen jó teljesítményt is tud produkálni.

A Mercedes versenyzője megnyerte az utóbbi három versenyt zsinórban, így idén eddig 5 elsőséggel büszkélkedhet, míg csapattársa Valtteri Bottas, csak kétszer láthatta meg először a kockás zászlót eddig. A Kanadai Nagydíj második szabadesésen a brit versenyző ugyanakkor hibázott, és a második gyakorlást szinte teljesen ki kellett hagynia, ám még így is jól jött ki neki a lépés, hiszen Sebastian Vettel büntetése miatt, végül ő nyerte a futamot.

- Hirdetés -

,,Nagyon sok büszkeség ér a munkám során, különösen amiatt, hogy hosszú ideje nem követek el hibákat a pályán. Sikerült magam úgy összekapni, hogy nagyon kicsi hibarátával operáljak, egy versenyen vagy az egész hétvégén. Egy kisebb megbicsaklás történt velem a második szabadedzésen Kanadában, ám vissza tudtam kapaszkodni a hétvége további részére és sikerült nagyon jó teljesítményt nyújtanom.” – nyilatkozta Hamilton az Autosport.com-nak.

Az ötszörös világbajnok tavaly év közepéig intenzív csatában volt a bajnoki címért Sebastian Vettellel. A harcnak azonban az vetett véget, hogy Hamilton konzisztens teljesítményt tudott nyújtani, míg ellenfele rendre hibázott. A brit versenyző szerint azét tudott magasabb fokozatra kapcsolni, mert egészségesebb életmódra váltott.

,,Tavaly a szezon egy bizonyos pontján igazán eltaláltam valamit, és a teljesítményen nagyon következetessé vált. Tavaly a versenyek nagyon kemények voltak, ám én nem hibáztam a nyomás alatt. Múlt évben az időmérőkön tekintetében, az évad vége felé pokolian erős teljesítményt értünk el, és ez mind az életmódomnak, az egészségnek és az ehhez hasonló dolgoknak köszönhető, valamint csapatként is nagyon jól együtt tudtunk dolgozni. Akár mi voltunk a leggyorsabbak a hétvégén akár nem, nekem az volt a feladatom, hogy végezzem el munkámat és jól teljesítsek, és remélem, ez a forma az év végéig kitart. Boldog vagyok, amiért ott tartok ahol az életem során, egészséges vagyok, és sok ember van körülöttem, akire számíthatok.