KezdőlapFormula 1Hamilton rendszeresen visszanézi a Laudával váltott üzeneteit

Hamilton rendszeresen visszanézi a Laudával váltott üzeneteit

-

Lewis Hamilton elmondta, nagyon hiányzik neki Niki Lauda támogatása, ezért mindig visszanézi azokat az üzeneteket amiket egymásnak küldtek.

A Mercedes ügyvezető elnöke idén májusban hunyt el. Az egy héttel később megrendezte Monacói Nagydíjon a csapat és a mezőny összes tagja megemlékezett a háromszoros világbajnokról, vasárnap mindenki vörös sapkát húzott, az Ezüst Nyilak emellett a halo-t pirosra festették, míg a versenyzők egy része különleges sisakfestéssel adózott a legenda előtt.

Hamilton korábban már beszélt azokról a ‘démonokról’ amik a lelkét emésztették miután Lauda és Anthoine Hubert az égi versenypályákra távozott. A brit versenyzőnek nagyon hiányzik osztrák kollégája, barátja, ezért ha teheti visszanézi a közös emlékeiket.

,,Hiányzik az, hogy üzenetet kapjak tőle, hiányzik az is, hogy videókat küldjünk egymásnak. Megőriztem ezeket a beszélgetéseket amiket gyakran visszanézek. Ahogy már mondtam, az ő segítsége nélkül talán sosem kerültem volna ehhez a csapathoz, továbbá nem hinném, hogy a csapat ilyen sikeres lett volna, ha ő nincs. Felment a vezetőséghez és ha kellett megszorongatta őket, ebben volt a legjobb. Velem ugyanakkor mindig őszinte volt. Ő volt a híd… Toto( Wolff) versenyző volt, ő értette a dolgokat, azonban a vezetőség nem, így kellett egy igazi bajnok aki tudja milyen nehéz jól teljesíteni versenyhétvégéről versenyhétvégére és mikor hibázol, nos… Ezért volt egy igazán fontos pillér ő a számomra. Nagyon hiányzik.”

Korábban Hamilton csak azt tudta, hogy’ van az a fickó aki bizonyos dolgokat mond a TV-ben, és aki nincs igazán jó véleménnyel róla’, majd végül pont ez a személy játszott nagy szerepet abban, hogy egy csapatba kerüljenek.

,,Akkoriban egy nagy döntést kellet meghoznom, mindeközben Nikivel beszéltem telefonon. Azt gondoltam: ‘wow, egy háromszoros világbajnokkal beszélgetek’. Ugyanakkor nem igazán ismertem őt, ezért nem mondhattam azt, hogy megbízok abban a fickóban a vonal másik oldalán. Azután leültem Ross Brawnnal, és Nikivel a hotelszobában, majd kezdetét vette a közös utunk. Szeretném azt hinni, hogy az idő során megtanultunk szeretni egymást.”

Hatszoros világbajnok elmondta, halála előtt még meglátogatta a háromszoros világbajnokot.

,,Nagyon nehéz volt így látni őt. Videókat küldözgettünk egymásnak, láttam őt akkor, mikor igazán lent volt, aztán visszatért, kerekesszékbe került, ezért nagyon reménykedtem. Azután az állapota zuhant és egyre rosszabb lett. Ekkor látogattam meg őt. Sokkolt, hogy a barátomat az ágyban csövekkel látom. Voltam már ilyen szituációban, a nénikém rákos lett és elhunyt, így már átéltem egy ilyen helyzetet. Ám ez mindig lesokkolja az embert.”