back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: Úgy vélem 3-4 kiállással tudjuk csak teljesíteni a futamot

Hamilton: Úgy vélem 3-4 kiállással tudjuk csak teljesíteni a futamot

-

Lewis Hamilton aggódik a túlzott gumikopás miatt, véleménye szerint a versenyen akár háromszor vagy négyszer is ki kell állniuk majd a bokszba kereket cserélni.

Az első gyakorlást még a brit versenyző nyerte, ám a másodikon csak az ötödik legjobb időt tudta autózni. Egy körön úgy tűnik, még mindig a Ferrari a leggyorsabb, ám a versenytempót nézve a Mercedes pilótái jobban teljesítettek. Az ötszörös világbajnok a hosszú etapok során a közepes keverékeken jó tempót tudott autózni, míg a lágyakon nem tartott sokáig a gyorsasága, a gumik ugyanis a vártnál előtt kezdtek el szemcsésedni, majd elkopni.

Hamilton szerint ez a jelenség azért fordulhat elő, mert Mexikóvárosban alacsony a légsűrűség, és a csapatok kénytelen autóikat a maximális leszorítóerő mellett használni, és ez beállítás magas gumikopást eredményez.

,,Nagyon haszontalanok itt az abroncsok. Most úgy érzem, vasárnap 3-4 bokszkiállással tudjuk csak teljesíteni a futamot. Ez a pálya nagyon eszi a gumikat, és mikor elkezdenek szemcsésedni, akkor könnyebb elfékezni őket. Egy ilyen manőver után olyanok az abroncsok mint az 50 pennys érmék. Szerencsére én nem blokkoltam a kerekeimet, próbáltam elkerülni ezt amennyire csak lehet. A maximális leszorítóerővel megyünk, de a légsűrűség alacsony, így nagyon sokat csúszkálunk. Érdekes lesz.”