KezdőlapFormula 1Három éve volt Bianchi balesete

Három éve volt Bianchi balesete

-

Három évvel ezelőtt, október 5-én szenvedett súlyos balesetet Jules Binachi a Japán Nagydíjon. Az eső áztatta verseny során, sárga zászlós fázis alatt vesztette el uralmát autója felett. Balszerencséjére épp az Adrian Sutil Sauberjét mentő munkagép irányába vágódott. Súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, kómába került.

Japánból később Európába szállították, de továbbra is kómában maradt, kórházban kezelték. 2015. július 17-én végül feladta a harcot.

Halála után családja ideutazott a Magyar Nagydíjra, Philippe Bianchi interjút is adott nekünk, a mezőny és a rajongók pedig a futam előtt egy perces néma csenddel emlékezett a francia tehetségre.

Tragikus esete miatt az FIA megsürgette a cockpit védő Halo bevezetését, mely 2018-ban már minden autón rajta lesz.

Bianchira azóta is gyakran emlékeznek versenyzők és rajongók egyaránt. Miközben a család nyughatatlan, és továbbra is felelősöket keresnek, létrejött a Jules Bianchi Society (bár weboldaluk azóta már nem található…), nizzában utat neveztek el a néhai versenyzőről, valamint dal is született róla…

Korábbi Jules Bianchival kapcsolatos híreinkért klikkelj ide.