KezdőlapFormula 1Hivatalos: Nem lesz Sauber-Honda

Hivatalos: Nem lesz Sauber-Honda

-

A Honda és a Sauber beszüntették a tárgyalásokat egymás között, majd hivatalosan is megerősítették, hogy nem lépnek partnerségre egymással 2018-tól.

Ezek a tárgyalások még a Honda motorsport igazgatója Masashi Yamamoto és a Sauber ex-csapatfőnöke Monisha Kaltenborn között kezdődtek.

Azonban Kaltenborn váratlanul távozott posztjáról. Az azeri hétvége után folytatódtak a tárgyalások, végül abban maradtak a felek, hogy nem egyeznek meg az elképzeléseik, így nem a japánok fogják a motort adni a svájci istállónak.

„Jó kapcsolatot építettünk ki a Sauberrel és már vártuk, hogy 2018-ban együtt dolgozhassunk.” – kezdte Yamamoto.

„Azonban a csapat új vezetőségével nem sikerült zöld ágra vergődnünk. Más elképzelésük volt a jövőt illetően, mint nekünk így nem leszünk a partnereik. Szeretnénk köszönetet mondani a Saubernek az együttműködésért és minden jót kívánunk nekik a jövőben. Azonban a Honda elkötelezettsége a motorsportokhoz és a Forma-1-hez továbbra is töretlen marad” – tette még hozzá a japán.

A Sauber újdonsült csapatfőnöke Frederic Vasseur a következőket nyilatkozta:

„Nagyon sajnáljuk, hogy ebben a szakaszban kellett megszakítanunk a tárgyalásokat. Ez egy stratégiai döntés volt. A lehető legjobbat szeretnénk a Saubernek. Köszönjük az eddigi együttműködést a Hondának és a legjobbakat kívánjuk nekik.”

A stratégiai döntés hátterében az állhat, hogy a csapat idei gyengélkedése mögött az egy éves Ferrari motor állhat. A jövőben minden bizonnyal versenyképesebb erőforrást szeretnének.

Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy a svájci kiscsapat marad-e a Ferrarinál vagy esetleg Mercedesre vagy Renault-ra váltanak.

Ami a Hondát illeti, nagy eséllyel maradnak a McLarennél. Bár az idei erőforrás gyengesége és megbízhatatlansága nem fogja kelendőbbé tenni őket. A wokingiak erősen gondolkoznak azon, hogy ők is szerződést bontanak a Hondával. Az azonban gyakorlatilag borítékolható, hogy sem a Mercedes sem pedig a Ferrari nem szeretne motort adni nekik, így csak a Renault jöhet szóba náluk.