Pénteken reggel leplezi le a Williams az FW43-as új festését, miután a névadó szponzoruk, a ROKiT az előszezoni tesztek után otthagyta őket. Kénytelenek voltak ezért új designt is csinálni, illetve a csapat hivatalosan is eladó, mert sürgősen tőkeinjekcióra van szükségük addig is, amíg bevezetik jövőre a Forma-1-ben a költségvetési korlátot. Némi pikantériája a dolognak az, hogy miközben bejelentették a ROKiT távozását, a telefongyártó feltehetően pont a grove-i csapat motorszállítójához, a Mercedeshez megy át.

Az átdolgozott festésből amennyit eddig mutattak a közösségi média platformjaikon, abból az derült ki, hogy hasonló színek lesznek az FW43-on mint eddig, de inkább a világoskék-fehér dominál majd, és kevesebb lesz a vörös, amit a ROKiT miatt használtak.

Nicholas Latifi szerződtetésével megnyerték a kanadai pilóta személyes szponzorait is, így most ezek láthatóak a Williams autóin. Ezek közül a legerősebb a Lavazza kávémárka, amelynek a megjelenése nőni fog az autón és a versenyzők overálján is.

Az új bemutató magyar idő szerint holnap tíz órakor lesz. Az istálló egy rövid videóban már ugyanakkor megmutatta azt, hogy miképp reagálnak a versenyzőik Nicholas Latifi és George Russell, valamint a tesztpilótájuk, Jack Aitken. Nem valószínű azonban az, hogy 10 nappal a szezon új rajtja előtt pályára is küldenék a frissített külsejű versenyautót.