KezdőlapFormula 1Horner: Ocon örüljön, hogy csak meg lett lökdösve

Horner: Ocon örüljön, hogy csak meg lett lökdösve

-

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Chistian Horner úgy véli, hogy Esteban Ocon még könnyen meg is úszta Max Verstappen verseny utáni kirohanását Brazíliában.

A lekörözött Ocon az élen álló Verstappennek ütközött, mikor vissza akarta venni körét, így megfosztotta a hollandot a győzelemtől. A futam után Verstappen rögtön odament Oconhoz, és kis híján fellökte. Ocon a manőverért kapott büntetést, Verstappent pedig közmunkára ítélte az FIA a fizikai inzultusért.

Horner azonban kiáll versenyzője mellett.

„Szerintem Max elég visszafogott volt, hiszen ez a győzelmébe került.” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Kiautózta a szívét is egy sérült autóval. Őszintén szólva Estebannak szerencséje volt, hogy egy lökéssel megúszta.”

„Felfokozott érzelmek uralkodtak és mondtam neki (Verstappennek) a levezető körén, hogy kontrollálja magát. Elbukta a győzelmet, pedig ő nem hibázott ma.”

Horner maga sem értette, hogy Ocon mit akart azzal a manőverrel, ami Verstappen győzelmébe került.

„Az élen álló autó épp lekörözte a Force Indiát és egyértelmű, hogy ilyenkor nem kellene erőszakoskodni, lekörözött autóként az élen állóval.” – mondta Horner.

„Mi a francot gondolt ott Ocon? Mi a francért versenyez az élen állóval? Körhátrányban volt, nem volt meg a sebessége, mégis beszorította oda az autóját. Ennek egyáltalán semmi értelme.”