KezdőlapFormula 1Hülkenberg nehezen emésztette meg, hogy most sem lett dobogós

Hülkenberg nehezen emésztette meg, hogy most sem lett dobogós

-

Nico Hülkenberg elmondta, hogy nehéz volt feldolgoznia, hogy kiesett a Német Nagydíjon, pedig jó esélye volt rá, hogy 167. versenyén végre megszerezze első dobogós helyét.
 
Valóban meg volt rá az esélye, hogy hazai futamán a pódiumon végezzen, de 25 körrel az esős verseny vége előtt kicsúszott és kiesett a versenyből.

„Nehéz volt feldolgozni.” – mondta a német. „Feldühítettem magam, a csapatot és a Renault is, hiszen kiváló eredményt érhettünk volna el.”

„Ez egy olyan nap volt, melyen bizonyíthattam volna, és kizsigerelve érzem magam, hogy így ért véget, ráadásul hazai közönség előtt.”

„Komoly erőfeszítést tettünk, addig a pontig fantasztikus versenyünk volt.”

„Egy pillanatra elvesztettem az uralmat az autó felett, a rossz kanyarban, a 16-osban. A normál pálya mellett nem normál aszfalt volt a bukótéren, hanem olyan volt, mint egy korcsolyapálya. Mikor arra értem, már nem tudtam irányítani az autót. Az eredményt látták, nekicsúsztam a falnak.”

Hasonlóan járt a ferraris Leclerc is, aki a bukótér aszfaltját kritizálta.

 
„Szerintem ez téma lesz, hiszen mindig a biztonság miatt aggódunk, de ez nem is csak a biztonságról szól, egyszerűen hülyeség teljesen különböző aszfaltot használni.” – véli Hülkenberg. 
 
„Szárazon rendben van, de esőben elmebeteg volt.”
 
„Igen, nem kellett volna elvesztenem az irányítást az autó felett, de bármely más pályán csak lemész és visszajössz és nem történik semmi.”