KezdőlapFormula 1Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a...

Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

-

Jos Verstappen szerint több szempontból sem lenne jó öltet a Max Verstappen-Lewis Hamilton páros a Mercedesben.

Rengetegen reménykedtek tavaly abban, hogy a holland versenyző nem hosszabbít jelenlegi csapatával, a Red Bullal, hanem inkább helyette 2021-től az Ezüst Nyilakhoz szerződik. Azonban az év elején az osztrák csapat bejelentette, hogy 2023-ig marad a 22 éves pilóta náluk.

Nem titok az, hogy Totot Wolff mennyire elégedett a Bikák első számú versenyzőjének vezetési stílusával, sőt az osztrák csapatvezető nagyon jó kapcsolatot ápol Jos Verstappennel is, ezért lehetett számítani a csapatváltásra. Az Arrows egykori versenyzője szerint fia jó döntést hozott azzal, hogy maradt a Red Bullnál, ugyanis nem lett volna jó ötlet összeereszteni az ifjút Hamiltonnal.

,,A kívülállók imádták volna, de valószínűleg nem lenne ez olyan jó ötlet. Pénzügyi szempontból nézve is nagyon nehéz lett volna a dolgunk.” -nyilatkozta Jos a GP Racing-nek.

A holland megérti, hogy nagyon sokan szeretnék látni ugyanolyan autóban fiát és a hatszoros világbajnokot, de két vezéregyéniség összeeresztés nem feltétlenül olyan jövedelmező üzlet.

Az idősebbik Verstappen emellett említést tett fia szerződésnek egy bizonyos pontjáról is, amiben még Christian Hornerrel és Helmut Markoval egyeztek meg. Feltételezések szerint a 22 éves pilótának legalább a harmadik helyet kell elfoglalni a nyári szünet kezdetéig a tabellán, hogy a kilépési záradék ne lépjen életbe.

,,Ennek a világbajnokságban elért pozíciójához van köze.” -fogalmazott sejtelmesen Jos Verstappen – ,,Ám meg kell azt jegyeznem, hogy Max mindig is maradni akart. Nagyon jól érezi magát a csapatnál, és nagyon jól be is illeszkedett. Úgy vélem ez a legfontosabb.”

Jos ezen kívül arra is kitért, hogy milyen a kapcsolat Helmut Marko és a Max Verstappen között:

,,Nagyon közel állnak egymáshoz, Helmut kedveli őt, Max kedveli Helmutot, ez mindig is így volt. Helmut emellett nagy rajongója Maxnek.”