KezdőlapFormula 1Környezetbarátabb ruhakollekcióval jön Hamilton

Környezetbarátabb ruhakollekcióval jön Hamilton

-

Lewis Hamilton közismerten kedveli a divatot, meg is szerezte csapata, a Mercedes számára egyik kedvencét, a Tommy Hilfigert, mellyel közösen, a versenyző nevével fémjelzett kollekciókat is piacra dobtak már.

Hamilton elkötelezett a természetvédelem mellett, ugyanakkor az is közismert, hogy az olajipar után a ruhaipar a legkörnyezetkárosítóbb iparág a világon.
Ennek tükrében Hamilton állítja, hogy hamarosan megjelenő új ruhakollekciója, a Tommy Hilfigerrel, fenntarthatóbb anyagokból, környezetkímélőbb módon lett előállítva.

„Mindig mondtam a márkának, hogy ez mennyit jelent számomra, és minden évben tettünk egy lépést előre az ügyben.” – mondta Hamilton a L’Officielnek adott interjújában. „Ehhez a kollekcióhoz 45%-ban környezetbarát anyagokat használtunk. Ezt kifejezetten hangsúlyozom. A cél persze az, hogy elérjük a 100%-ot. Ha én teszek valamit, akkor azt akarom, hogy annak hatása legyen.”

A brit versenyző élvezi, mikor az F1-től eltérő tevékenységet űz.

„Bárkivel is társulok, teljesen odateszem magam. Úgy tekintek rá, mint gyakornoki munkára! Olyan legenda mellett dolgozni, mint Tommy, hihetetlen élmény.”

„Sosem közelítek meg úgy egy projektet, hogy mindent tudok, mert nincs így. Tudom, hogy mi tetszik és mit nem szeretek, de fontos az együttműködés.”

Hamilton kényelmes, mégis divatos, időtlen darabokat igyekszik tervezni.

„Mindig úton vagyok. Fontos, hogy kényelmes legyen, amit viselek. Próbálok időtlen darabokat kreálni. Az első kollekcióknál sok időt töltöttem azzal, hogy tanulmányoztam Tommy archívjait, beleástam magam az anyagokba, logókba, színekbe. Tanulmányoztam a kreációnak fejlődését, ami izgalmas volt.”

Arra a kérdésre, hogy találkozott-e olyanokkal, akik az általa tervezett ruhát viselték, Hamilton így felelt: „Az autósportban igen, gyakran, és nagyon büszke és hálás vagyok, mikor azt látom, valaki pénzt költött egy olyan öltözékre, amit én alkottam. Ezért is vagyok elkötelezett a fenntarthatóság fejlesztése mellett. Számomra ez többet jelent, mint csak ruhákat.”