Robert Kubica jó jelnek tartja, hogy az autó másképpen reagál bizonyos változtatásokra Kínában.

Reménytelenül indult a Williams idei szezonja, az első két versenyhétvégén messze a mezőny végén zártak, és a saját elmondásaik szerint is alapvető gondokkal küzdenek, amelyek kijavítása sok időt vesz igénybe.

- Hirdetés -

Shanghaiban is a mezőny utolsó két helyén végzett a Grove-i istálló, ám Robert Kubica így is pozitívnak találta a csapat fejlesztéseit.

„Az autót másnak éreztem, mint az elmúlt két futamot, ami egy jó jel. Most meg kell néznünk az adatokat, és hogy mit kell tennünk, mivel az autó egyensúlya teljesen eltér a korábbiaktól. Mi csupán néhány apróbb változtatást tettünk annak érdekében, hogy megértsük az autót. Valami megváltozott az autó karakterisztikájában, és emiatt másképpen reagál dolgokra.” – nyilatkozta a lengyel az edzések után.

Kubica nem számít arra, hogy hamar felzárkóznak a középmezőnyben, ám szerinte Kínában a legközelebbi riválisukhoz képest közelebb tudtak lépni valamelyest.

„A hosszú távú tempónk a Racing Pointhoz képest rendben volt. Egyértelműnek tűnik, hogy csapatként közelebb kerültünk hozzájuk, így ez egy újabb pozitívum, ami azt mutatja, hogy minden a jó irányba halad.” – tette hozzá.