KezdőlapFormula 1Robert Kubica újra debütálna az Forma-1-ben

Robert Kubica újra debütálna az Forma-1-ben

-

Robert Kubica már nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy nap ismét Forma-1-es versenyző legyen. A lengyel versenyző 2011-ben szenvedett súlyos rally balesetet, melynek követekztében részben leszakadt az egyik karja. Kubica karja azóta az eset súlyosságához képest jól van, és újra versenyez, immáron versenypályán is, nem csak terepen.

„Sosem mondtam, hogy visszatérnék (az együléses versenyzéshez), és sosem mondtam, hogy nem.” – mondta Kubica a lengyel sajtónak. „Hogy mi fog történni? Nem tudom. Egyszer már volt lehetőségem tesztelni, de még túl korai volt. Király lenne Forma-1-es autót vezetni, és aztán? Azt mondják a türelem kifizetődik, de a valóság az, hogy a Forma-1-nek megvan a maga intenzitása. Ez egy nagyon extrém sport, és nem tudom, hogy volt-e már olyan a történetében, hogy egy versenyző kétszer debütált, mondjuk 15 éven belül. Voltak olyan esetek, mint Schumacheré, aki befejezte, aztán visszatért, de esetemben ez olyan lenne, mintha újra debütálnék.”