KezdőlapFormula 1Robert Kubica és Claire Williams nyilatkozatai a visszatérés alkalmából

Robert Kubica és Claire Williams nyilatkozatai a visszatérés alkalmából

-

Azzal, hogy Robert Kubica csatlakozott a Williams Racinghez, teljessé vált a 2019-es felállásuk. George Russell mellett a lengyel bizonyíthat újra, a Forma-1-ben. Robert már 2017-ben lenyűgözte a csapatot, aztán 2018-ban elvállalta a teszt- és tartalék pilótai szerepkört. Ezen munkája részeként értékes időt töltött a gyárban de a pályán is, hiszen az FW41-est számos alkalommal vezethette, akár szabadedzéseken is.

Robert Kubica így beszélt a visszatéréséről:

„Először is, köszönöm mindenkinek, aki segített az életem ezen nehéz korszakában az elmúlt években. Kalandos volt az utam vissza a Forma-1 rajtrácsára, de ami szinte lehetetlennek tűnt, most pozitívvá vált. Nagyon izgatott vagyok, hogy 2019-ben újra a Forma-1-es mezőny tagja lehetek. Egyértelmű az, hogy hosszú út vezetett ezen bejelentésig, de az igazi kaland csak most kezdődik, hogy újra dolgozhatok a Williamsszel a pályán. Nem lesz egyszerű, kemény munka kell és elhivatottság, de George és én együtt fogunk dolgozni, és megpróbáljuk a csapatot gatyába rázni, és előrébb vinni a rajtrácson. Ez az év kemény volt, sokat tanultam, és köszönöm Franknek és Clairenek a lehetőséget. Az, hogy újra az F1-es rajtrácson lehetek a következő szezonban az életem egyik legnagyobb eredménye lesz, és biztos vagyok benne, hogy a kemény munkánk és elkötelezettségünk segíteni fog a csapaton, hogy együtt jó eredményeket érhessünk el. Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki támogatott, és hitt bennem. Visszatérek a mezőnybe egy F1-es autó volánjánál, és már nagyon várom a versenyeket.”

Claire Williams, helyettes csapatvezető hozzátette:

„Örömmel jelentem be Robertet, hogy George mellett 2019-ben a versenyzőnk lesz. Mindannyiunkat a Williamsnél lenyűgözött azzal amit elért, ami mutatja az ő karakterének az erősségét ahogy visszatér a Forma-1-be. Az idei szezonban az elhivatottsága a csapat iránt és a munka, amit a színfalak mögött végzett mindent felülmúlt, és ezen idő alatt elfogadott és nagyon tisztelt tagjává vált a Williamsnek, különösen a harcias szelleméért. Így, hogy megvan a folytonosság, és Robert előre lép az új szerepkörébe, az egy fontos lépés lesz nekünk, hiszen újra a mezőny elején szeretnénk harcolni. Nagyon izgatott vagyok a fiatal és tapasztalt felállásunk miatt, és várjuk már 2019-et, hogy láthassuk azt, hogy mit tudunk a pályán. Köszönöm Lancenek és Szergejnek is az odaadó munkát ebben a kihívásokkal teli szezonban. Minden jót kívánunk nekik a karrierjük folytatásához.

Claire Williams announces Robert Kubica as a 2019 race driver

“I'm really excited to see what he can do.” Hear more from Deputy Team Principal Claire Williams as Robert Kubica is promoted to a 2019 race seat!

Zveřejnil(a) ROKiT Williams Racing dne Středa 21. listopadu 2018