KezdőlapFormula 1Lando Norris elismerte, hiányozni fog neki Carlos Sainz

Lando Norris elismerte, hiányozni fog neki Carlos Sainz

-

Lando Norris elismerte, jövőre nagyon is hiányozni fog neki jelenlegi csapattársa, Carlos Sainz.

A McLaren szórakoztató párosa jövőre szétválik, ugyanis a spanyol versenyző a Ferrariba igazolt, míg helyére Daniel Ricciardo érkezik. A brit elmondta nagyon jól kijött kollégájával, sőt a Sky Sport által készített közös mókázás során barátjának nevezte a 25 éves versenyzőt, így érthető módon hiányozni fognak neki a közös mókázások.

,,Remélem ebben az évben lesz pár verseny. Elég szomorú vagyok amiatt, hogy elmegy, ugyanis nagyon jól kijöttünk egymással, nagyon sokat nevettünk és sokat szórakoztunk. Ez pedig nagyszerű munkakörnyezetet teremtett mindkettőnk számára. Segítettük egymás, de ugyanakkor nagyon is versengtünk és le akartuk győzni a másikat. Hiányozni fog ez. Nincs igazán tapasztalatom az új csapattársakkal és ilyesmikkel, ezért néhány dolog számomra ismeretlen módon fog megváltozni. Ám, ahogy már mondtam, hiányozni fog.” – nyilatkozta Norris.