KezdőlapFormula 1Latifi csak 12 évesen próbálta ki a gokartozást

Latifi csak 12 évesen próbálta ki a gokartozást

-

Az egyetlen idei újonc, Nicholas Latifi arról mesélt, hogyan ismerkedett meg a versenyzéssel. Elárulta, hogy eléggé későn, egész pontosan 12 évesen ült először gokartba.

Ezenkívül a Forma-1-be vezető útja sem volt szokványos. Egy Ford Mustang volánja mögött versenyzett először Daytonában: „Emlékszem néhány félreváltásra az oválról lefele jövet. Eléggé szokatlan utat jártam be. Nem egy motorsportos családból érkeztem, nem volt ilyen hátterem.”

A kanadai Montrealban gokartozott először, majd talált egy pályát közelebb is, Torontóban. Egyre több versenyhétvégén tűnt fel és a korábbi IMSA-pilóta, David Tennyson látott valamit benne.

„Ő indított el a versenyzés útján” – mondta Latifi. „Az a vicces, hogy sokszor meg kellett kérni, hogy próbáljam ki a gokartot, mert nem érdekelt, inkább csak hobbiként. Harmadjára már szinte erőltettek. A szüleim azt mondták, ha nem tetszik, nem kell folytatnod, de talán megpróbálhatnál egy versenyt. Így lett és rákaptam. Mindez 13 éves koromban történt és a szenvedély egyre csak növekedett bennem. A többi már történelem.”