KezdőlapFormula 1Leclerc: A baleset az én hibámból történt

Leclerc: A baleset az én hibámból történt

-

Charles Leclerc elmondása szerint a baleset amit elszenvedett a saját hibája miatt jött létre.

A Ferrarinak már a futam elején sem volt szerencséje, ugyanis Sebastian Vettel autójában elszállt a fék, így a németnek ideje korán fel kellett adnia a versenyt. Itt azonban még nem ért véget a balszerencséjük, ugyanis a 26. körben a monacói versenyző találta magát a Parabolicában a gumifalban. A 22 éves pilóta sikeresen kiszállt a jócskán összetört autóból, majd miután megvizsgálták, elmondta mi is történt pontosan:

,,Fizikálisan nagyon jól érzem magam, egy kicsit fáj a fejem, de úgy vélem egy ilyen kemény becsapódás után ez normális. Nem volt semmilyen technikai problémám, a baleset az én hibám volt, elvesztettem az autó felett az irányítást. Már addig is nagyon nehéz versenyünk volt. Sok problémám akadt az első garnitúrával (abroncsok), azután pedig jött az a káosz a Safety Carral és a zárva tartott bokszutcával. Sajnálatos módon a kemény keverékű gumik is fejfájást okoztak. Próbáltam nyomni, de a Parabolicában elvesztettem az irányítást. Teljesen az én hibám volt. Nehéz volt vezetni, de megpróbáltam a legjobbat nyújtani a problémák ellenére.” -foglalta össze a történteket Leclerc