Charles Leclerc elismerte, nehéz dolga lesz Ausztriában, ugyanis az autó nem sok változáson esett át az elmúlt időszakban.

A téli tesztek alatt nem igazán brillírozott a Scuderia, így Mattia Binotto már akkor elmondta, hogy a nyitó futamon vajmi kevés esélyük lesz a győzelemre. A mezőny elutazott ugyan Ausztráliába, ám egy métert sem sikerült megtenniük. A lezárások és a karantén miatt hónapokig álltak a munkálatok, így a vörösök állítják, komoly változásokat nem tudtak eszközölni.

Így az olasz sajtó által beharangozott fejlesztések nem érkeznek meg Ausztriára, az autón csak apróbb eltérések lesznek a melbourne-i állapotokhoz képest. Ezt a Sky Itáliának nemrég a monacói pilóta is megerősítette:

,,Reméljük, hogy jobbak leszünk, még akkor is, ha ez nagyon nehéz lesz. Két lábbal a földön állunk, és tudjuk, hogy nem volt könnyű számunkra a téli tesztidőszak. Nem szabad ezt elfelejtenünk, ezért folytatnunk kell a munkát. Nem hinném, hogy az autó nagyon más lesz, mint Ausztráliában, ugyanis nem volt lehetőségünk dolgozni rajta a lezárások alatt. Így hát nagyon hasonló konstrukciót viszünk el. A célunk az, hogy minden lehetőséget megragadjunk, várunk és meglátjuk mi lesz.”

Leclerc nagyon örül annak, hogy ismét versenyezhetnek, ugyanis a karantén alatt már nagyon hiányzott neki ez az érzés:

,,A szoros beosztásnak is örülök, még úgyis, hogy, nem tudjuk hazamehetünk-e a versenyek után. Nagyon fárasztó is lesz az egész. Ugyanakkor nagyon hiányzott már a versenyzés. Egy normál szezon keretein belül ez nem tetszene, főleg úgy, hogy nem tudni mennyi pont lesz elérhető majd a végén, de mikor megoldást kell találni arra, hogy valahogy elinduljon a versenyzés, akkor ez rendben van.” -tette hozzá Leclerc.