KezdőlapFormula 1Leclerc: Bianchi miatt nehéz lesz számomra a szuzukai hétvége

Leclerc: Bianchi miatt nehéz lesz számomra a szuzukai hétvége

-

Charles Leclerc szerint nagyon nehéz lesz versenyeznie élete első Japán Nagydíján, ugyanis a monacói pilóta legjobb barátja, Jules Bianchi, tragikus körülmények között a Japán Nagydíj helyszínén szenvedett halálos balesetet 2014-ben.

Bianchi a hetes kanyarban csúszott ki, egyenesen egy traktorba, ami a szintén ott kicsúszó, Adrian Sutil autóját próbálta kiemelni. Bianchi a baleset következtében kómába esett, majd kilenc hónappal a balesete után egy nizzai kórházban távozott az élők sorából.

Leclerc, akit Bianchi segített a gokartos éveiben, már a szerdai napon meglátogatta a baleset helyszínét.

„Nyilvánvalóan nehéz hétvégének nézek elébe,” – mondta a fiatal monacói. „Julesnek rengeteget köszönhetek, az ő segítsége nélkül most nem lennék itt. Jules volt a legjobb barátom, szinte már családtag volt.

„Még soha nem jártam Szuzukában, a pályabejárás során sok érzés kavargott bennem. Azonban most is az lesz a célom, hogy a lehető legjobban teljesítsek majd a pályán,” – szögezte le Leclerc.

Bianchi halála után két évvel Leclerc az édesapját, Hervét is elveszítette. Leclerc emiatt egyes hétvégéken olyan bukósisakban versenyzett, amit az édesapja is viselt anno. Természetesen a bukósisak egy másolat, nem eredeti.

A monacói, aki 2019-től Sebastian Vettel csapattársa lesz a Ferrarinál, a következő szezonban olyan bukósisakkal szeretne versenyezni majd a Monacói és a Japán Nagydíjon, amivel édesapja és Bianchi előtt tiszteleg.

„Valószínűleg más lesz a bukósisakom dizájnja a következő szezonban. Azonban alaposan át kell gondoljam, hogy milyen legyen a mintája, ugyanis egész évben azt kell majd használnom.

„Ebben az évben édesapám emlékére csináltam, a következő évben pedig lehet, hogy el fogom felezni a sisakomat: egyik oldalán Jules, a másikon pedig édesapám fog szerepelni,” – zárta a gondolatmenetet Leclerc.