KezdőlapFormula 1Leclerc: Nem állunk egy szinten a Mercedesekkel Monacóban

Leclerc: Nem állunk egy szinten a Mercedesekkel Monacóban

-

Egy nehéz csütörtöki napon van túl a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc. A hazai pályán versenyző fiatal szerint a Red Bull versenyzőivel fognak kemény csatát vívni a dobogóért.

Leclerc úgy érzi, hogy a Ferrari nem fogja tudni felvenni a versenyt az Ezüst Nyilakkal. A monacói fiatal az első edzést a negyedik helyen zárta, azonban a második gyakorláson egy tiszta gyors kört sem tudott autózni, ami miatt csak a tizedik helyen zárt.

Leclerc csapattársa, Sebastian Vettel ugyan a harmadik helyen zárt, azonban még így is több, mint hét tized másodperccel volt lassabb az edzést megnyerő Lewis Hamiltonnál. „A második edzés egy picit nehezebb volt a számunkra,” – véli Leclerc. „Nagyon sokat szenvedtünk. Az autó sem úgy működik, ahogy szeretném, ráadásul még a gumikezeléssel is akadtak problémáink. A második edzésen képtelen voltam egy normális gyors kört összerakni, ezért végeztem olyan hátul.

„Azonban az látszik, hogy nem állunk egy szinten a Mercedesekkel. Keményen kell dolgoznunk, hogy javítsunk ezen és meglátjuk, hogy mi lesz majd szombaton.”

A fiatal monacóit arról is kérdezték, hogy melyik csapattal lesznek képesek harcolni a monacói pályán. „Egy második helynek nagyon tudnék örülni, azonban ha ott akarunk végezni, akkor azért keményen meg kell dolgoznunk,” – válaszolta a kérdésre Leclerc. „Mindig elsők szeretnénk lenni, ez nem kérdés. Egy kis időn belül már az Ezüst Nyilakkal szeretnénk komoly meccseket vívni a győzelemért.”

Leclerc azt is elmondta, hogy a gumik szemcsésedése is csak nehezítette a dolgukat a csütörtöki gyakorlásokon. Ezzel megerősítette Vettel nyilatkozatát, ugyanis a német pilóta is ugyanezzel a problémával szembesült. „Szerintem ezt a problémát akkor tudjuk orvosolni, ha meg tudjuk érteni a gumik viselkedését. Azonban jelen pillanatban még nem vagyunk tisztában ezzel, szóval lesz min dolgoznunk a szombati időmérőre.”