KezdőlapFormula 1Leclerc: Sokkal agresszívabb lettem a 2019-es Osztrák Nagydíj után

Leclerc: Sokkal agresszívabb lettem a 2019-es Osztrák Nagydíj után

-

Charles Leclerc elismerte, hogy a tavalyi Osztrák Nagydíjon történtek hatására sokkal agresszívebbé vált. Ekkor történt ugyanis, hogy Max Verstappennel szemben nagyon kemény csatában elvesztette az első helyet a verseny szinte legvégén. Annak ellenére, hogy a versenybírók elkezdték vizsgálni Verstappen megmozdulását, végül nem büntették meg, és ő nyerte a versenyt, ami a monacói első futamgyőzelmét hozhatta volna.

„Ezek az emlékek Ausztriából nem a legjobbak” – kezdte Leclerc. „Néhány körrel a vége előtt vesztettem el a győzelmet. Sokat tanultam azon a versenyen, kicsit megváltoztattam a vezetési stílusom, agresszívabbá váltam. Azonban bármi legyen, ott nem nyerhettünk, mert nem voltunk elég gyorsak. Reméljük, idén tudunk változtatni, és jobban teljesítünk. Nehéz lesz, de a földön kell maradnunk, főleg hogy a szezonelőtti tesztek sem voltak egyszerűek. Ezeket nem szabad elfelejteni. Dolgozni fogunk, aztán majd látjuk, hol leszünk.”

„A célunk, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, és a lehető legjobb eredményt érjük el” – tette hozzá. „Fogalmam sincs, mi lesz az eredmény, nem akarok jóslatokba bocsátkozni, várjuk meg az Osztrák Nagydíjat. Tetszik ez a szűk program. Természetesen nehéz lesz: nem tudjuk, haza tudunk-e menni a nagydíjak között, ráadásul fárasztó is lesz. Viszont már annyira várom a versenyzést, hogy mindez rendben van.”