KezdőlapFormula 1Lowe: Rosberg sarkallta jobb teljesítményre Hamiltont

Lowe: Rosberg sarkallta jobb teljesítményre Hamiltont

-

Paddy Lowe szerint Lewis Hamilton 2016-os veresége Nico Rosberggel szemben szintlépésre ösztökélte az immáron ötszörös világbajnokot.

A jelenleg a Williamsnél dolgozó brit mérnök 2016 végéig a Mercedes technikai vezetőségét erősítette, Rosberg azévi világbajnoki győzelme pedig szerinte kulcsfontosságú volt Hamilton hozzáállásának fejlesztéséhez.

„Két nagyon erős, talán karrierje legerősebb szezonjain van túl” – dicsérte Hamiltont Lowe. „2016-ban nem sikerült nyernie, de belül valószínűleg úgy érzi, meglehetett volna az is; ez remek motiváció volt számára, hogy tovább erősítse önmagát, aminek az utolsó két évben meg is lett az eredménye. Roppant nehéz legyőzni, láthattuk, hogy Sebastiannak is szenvedett ellene idén. Nem egyetlen tényezőből állt össze a vereség, de ha csak a versenyzőket nézzük, Lewis túlszárnyalta Sebastiant. Ez volt az egyik faktor, másfelől pedig ott voltak a csapatmunka terén tapasztalt kisiklások: az egyik csapat cakumpakk jobban teljesített a másiknál. De mindennek megkoronázásaként ott van Lewis, aki egy fantasztikus versenyző.”

Hamilton öt világbajnoki címe önmagáért beszél és helyet bérelt neki az F1 legnagyobbjai között.

„A későbbiekben a sport egyik nagyjaként fogunk róla beszélni” – folytatta Lowe. „Nehéz a különböző korszakokat összehasonlítani, de ha egy kezeden megszámolod a sport legnagyobbjait, benne kell lennie ebben az ötben.”