KezdőlapFormula 1Magnussen szerint túl sok hülye szabály van

Magnussen szerint túl sok hülye szabály van

-

Kevin Magnussen szerint nonszensz, hogy mennyi büntetést kapnak az F1-es versenyzők.

A Magyar Nagydíjat követően Kevin Magnussen közölte Nico Hülkenberggel, hogy “nyalja meg a golyóit”, miután a német szóvá tette, hogy Magnussen leszorította őt a pályáról.

A Maláj Nagydíj közben rádión Fernando Alonso közölte csapatával, hogy “Hülkenbergnek igaza volt” Magnussennel kapcsolatban, és idiótának is nevezte a dán versenyzőt, miután némileg összeértek a kerekeik csatájuk közben.

Ezen sztorik következtében most mondhatni Magnussent tartják a Forma-1 aktuális rossz fiújának, amiért bele megy rizikósabb manőverekbe, helyzetekbe. A Haas versenyzője szerint azonban nincs rendjén, hogy ennyire túl vannak szabályozva.

„Nem lenne szabad, hogy az emberek azt higgyék, hogy az autópálya veszélyesebb, mint az, amit mi csinálunk.” – mondta Kevin a nlmet Sport Bildnek.

Azt is hozzátette korábbi „nyald meg a golyóimat” megjegyzésével kapcsolatban, hogy szerinte az ilyen megnyilvánulásoktól a Forma-1 csak még királyabb lesz.

„A pályán túl sok a szabály.” – mondta a 25 éves versenyző. „Persze szükség van szabályokra, de nem kéne minden egyes manővert megkérdőjelezni. Az, hogy nem tolhatsz le valaki a pályáról egy egyenesben, az jogos. De nagyon sok dolog van, ami teljesen hülyeség. Hagyniuk kellene, hogy a pályán vívjuk meg a csatáinkat.”