KezdőlapFormula 1Marad az abszurd Q3-as gumiszabály jövőre is

Marad az abszurd Q3-as gumiszabály jövőre is

-

A szabályváltoztatási kísérlet ellenére a Q3-ba bejutó tíz versenyzőnek továbbra is a Q2-ben használt gumikon kell rajtolnia.

A Pirelli idei keverékei közötti különbségek miatt a versenyeken gyakran előnyben voltak azok a középmezőnybeli pilóták, akik nem jutottak tovább az időmérő Q3-as szakaszába, mert így friss abroncsokon rajtolhattak, szemben a használt és általában lágyabb keverékű, Q3-as riválisaikkal. A helyzet néhol olyannyira bohózatba illővé vált, hogy egyes csapatok direkt nem küldték ki versenyzőiket vagy csupán egy biztonsági kör autózására biztatták őket, nehogy véletlenül továbbjussanak a Q3-ba. A Pirelli sportigazgatója, Mario Isola elárulta, volt szó a szabály eltörléséről, de végül minden marad az eredetiben.

„Érkezett rá javaslat, hogy eltöröljék a Q3-as használtgumis szabályt, de nem mentek bele” – árulta el Isola. „Az év ezen szakaszában minden csapatnak bele kell egyeznie egy szabályváltozásba, és mivel ez nem történt meg, jövőre sem lesz változás. De ha kicsit konzervatívabb kiosztásokkal állunk elő, talán kevesebb indok lesz az időmérőn arra, hogy elkerüljék a leglágyabb keveréket, mert nem származik majd belőle annyi előny.”