KezdőlapFormula 1Marad a Ferrari motornál a Sauber

Marad a Ferrari motornál a Sauber

-

Egy nappal azután, hogy hivatalossá vált, hogy nem vált Hondára a svájci istálló, rögtön jött is a másik bejelentés, miszerint marad a jelenlegi motorpartnerénél a kiscsapat.

A Sauber idén is az olaszok erőforrását használja, azonban csak a tavalyi fejlesztésűt. Jövőre viszont már a legfrissebb specifikációjú motorral versenyezhetnek.

Az újdonsült csapatfőnök Frederic Vasseur nagyon örül, hogy maradnak a Ferrarinál.

„Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, hogy megállapodtunk a Ferrarival a folytatásról. Hosszú távú, több éves szerződést kötöttünk velük.” – kezdte a francia.

„A Sauber és a Ferrari közös munkája szilárd alapot ad ahhoz, hogy egy erős autót építsünk 2018-ra. Meggyőződésem, hogy együtt el tudjuk érni azt az eredményt, ami hűen tükrözi a Sauber elszántságát és szenvedélyét.” – folytatta.

A svájci csapat egyébként legelőször 1997-ben dolgozott a Ferrarival.

Azáltal, hogy a Sauber ragaszkodik a Ferrarihoz ez azt is előre vetítheti, hogy valamelyik Ferrari junior (Antonio Giovinazzi vagy Chalres Leclerc) állandó versenylehetőséget kap náluk.

Erről Vasseur ennyit mondott: „Mindenképpen fogunk erről beszélni. A legfontosabb most a motorkérdés volt, ezután jöhetnek a pilótákkal való egyeztetések.”