KezdőlapFormula 1Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

-

Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull Bakuban már erősebb Honda motort kap. Az első három futamot követően a legtöbb csapat frissíti a csomagját, és a Red Bull reményei szerint a fejlesztéseik jobbak lehetnek mint a Ferrarié vagy a Mercedes csomagjáé és akkor közelebb kerülhet egymáshoz a három élcsapat. A GPToday-nek nyilatkozott a tanácsadó:

„Jó híreket kaptunk a Hondától, 20 lóerővel erősebbek leszünk Bakuban.”

Ez jó hír Christian Hornernek is, mert ő úgy véli, hogy alapvetően nem rossz az autójuk, de nagyobb végsebességre lenne szükségük. A csapatfőnök ennyit tett még hozzá:

„A Honda fejlődik az egyenesekben. A végsebesség is egyre jobb.”

A Red Bull a reményei szerint tudja tartani a harmadik helyet a versenyzők bajnokságában, és segítenék Pierre Gasly fejlődését is, hogy harcba szállhassanak a Ferrarival a konstruktőri bajnokság második helyéért.