KezdőlapFormula 1Massa: A Ferrari év végéig analizálni fogja Vettel teljesítményét

Massa: A Ferrari év végéig analizálni fogja Vettel teljesítményét

-

Felipe Massa szerint a Ferrari csak az utolsó pillanatban dönt majd Sebastian Vettel jövőjéről, ugyanis szeretnék egész évben analizálni a német teljesítményét.

A négyszeres világbajnok vállára nagy nyomás helyezkedik. Tavaly kikapott ifjonc csapattársától, Charles Leclerc-től, elveszítette első számú pilóta státuszát, továbbá szerződése idén lejár. Ha folytatni akarja pályafutását a vörösöknél, akkor oda kell tenni magát, amit a Ferrarin belül árgus szemekkel fognak figyelni.

Massa, aki több évet is lehúzott a Scuderiánál úgy véli, az istálló csak a szezon végén hosszabbíthat majd Vettellel, addig pedig megfigyelik a 32 éves versenyző teljesítményét.

,,Ebben az évben a Ferrari alaposan analizálni fogja Sebastian teljesítményét. Erre az analizációra fognak építeni, ugyanis az ott kapott eredmények fogják eldönteni, hogy megakarják-e tartani jövőre vagy sem. Meg kell várnunk a szezon kezdetet ahhoz, hogy megállapíthassuk, mit tartogat a jövő.” -nyilatkozta Massa a Motorsport-Total.com-nak.

A brazil szerint az olaszok kérdés nélkül megtarthatják a németet, ha elfogadja a második számú pilóta szerepkört és asszisztál Charles Leclerc előmeneteléhez. Massa úgy véli, a monacói már bebizonyította, hogy a Ferrari jövője az ő kezében van.

,,Már van egy hosszútávú szerződése, és már bizonyította, hogy a csapatnál ő jelenti a jövőt.”