KezdőlapFormula 1Matsushita teszteli a Saubert a Hungaroringen

Matsushita teszteli a Saubert a Hungaroringen

-

A Sauber csapat hivatalosan is bejelentette, hogy Nobuharu Matsushita fogja vezetni a Sauber C36-os gépet a Magyar Nagydíjat követő, második szezonközi teszten.

A 23 éves japán pilóta négy évesen kezdte versenyzői karrierjét gokarttal. Ezt követően több együléses bajnokságban is versenyzett Ázsia szerte. 2015 óta szerepel a Formula-2 bajnokságban (korábbi GP2) az ART Grand Prix színeiben. Az idei bajnokságban jelenleg a hetedik helyen áll, egy futamgyőzelemmel.

A szezonközi teszt első napján Gustav Malja vezeti a svájciak versenyautóját, míg Matsushita a második napon ül autóba.

„Amikor négy éves voltam lenyűgözött Michael Schumacher. Miatta kezdtem el nézni a Forma-1-et. Attól a pillanattól kezdve az volt az álmom, hogy én is Forma-1-es pilóta lehessek. Nagyon izgatott vagyok az első Forma-1-es tesztem miatt, és már alig várom, hogy beüljek a Sauberbe. Remélem, hogy ez egy eredményes nap lesz a csapat számára, és számomra is, hogy sokat tudjak tanulni. Szeretnék köszönetet mondani a Sauber csapatnak, hogy megteremtette számomra ezt a lehetőséget.” – mondta Matsushita.

„Nagyon örülök, hogy Nobuharu megkapta ezt a lehetőséget. Megérdemli, hogy vezethessen egy F1-es autót. Mióta az ART Grand Prix csapat színiben bemutatkozott az F2-ben azóta figyelemmel követem a pályafutását. Évről-évre fejlődik. Ezzel a teszttel egy lépéssel közelebb került az álmához, hogy egyszer Forma-1-es pilóta lehessen.” – nyilatkozta az újdonsült csapatfőnök, Frederic Vasseur.