KezdőlapFormula 1Mazepin késznek érzi magát a Forma-1-re

Mazepin késznek érzi magát a Forma-1-re

-

Nikita Mazepin határozottan kijelentette, hogy készen áll a Forma-1-re ám apja csapatvásárlásai teveiről nem akar beszélni.

A 20 éves orosz pilóta jelenleg 15.helyen áll két versenyhétvége után a Formula 2-ben. Mazepin milliárdos édesapja az elmúlt hónapokban azzal került a hírekbe, hogy élénken azon dolgozik, hogy megvegyen egy Forma-1-es csapatot, előbb a Force India majd idén már a Williams szerepelt a célkeresztjében.

A fiatalabb Mazepin egyre jobban késznek érzi magát a száguldó cirkuszra, és a hírek szerint idén jó néhány privát tesztet kap, ahol a Mercedes 2017-es autóját vezetheti, ám ezt ő maga nem akarta megerősíteni.

„Sosem erősítettem meg ezt az információt, így sajnos nem mondhatok semmi mást erről.” – fogalmazott az orosz Championat-nak.

Viszont ezen tesztek nélkül is késznek érzi magát a Forma-1-re, ám apja csapat vásárlási szándékáról nem nagyon nyilatkozott.

„Kész vagyok a Forma-1-be lépni, de most még nincsenek megfelelő eredményeim, illetve szerződésem. Mindent, amit elmondhatok apámról az, hogy remek a kapcsolatunk, de sosem beszélek vele a Forma-1-es csapatokról. Ez az üzleti oldal, de engem csak a versenyzés érdekel. Ez nem az én szerepköröm. A feladatom csupán annyi, hogy a legjobbamat nyújtsam és a dobogón legyek.” – mondta.