KezdőlapFormula 1Megemlékezést tartottak Charlie Whitingért: Vettel megható beszédet mondott

Megemlékezést tartottak Charlie Whitingért: Vettel megható beszédet mondott

-

Tegnap egy megemlékezésen vett részt a Formula 1, a Brit Nagydíj csütörtöki napján Charlie Whitingtól búcsúztak újfent, az eseményen a pilóták nevében Sebastian Vettel mondott beszédet.

A brit szakember hosszú évek óta irányította a versenyeket, szinte minden néző tudta a nevét, sokszor hallhattuk a rádióban, ahogy a pilóták őt hívják, ha egy kérdéses eset merült fel. Versenyigazgatóként ő felelt a Cirkuszért, nehéz döntéseket kellett meghozni, amik néha kemény bírálatot kaptak, de szeretettel és odaadással foglalkozott mindig imádott sportjával. Tragikusan hunyt el az Ausztrál Nagydíj előtt, hirtelen. Már a helyszínen volt, már készült a hétvégére, ám az élet úgy döntött magához veszi őt, és az égi versenypályák irányítását bízza rá.

Sebastian Vettelt kérték fel, hogy a pilóták nevében búcsúzzon a brit legendától, a beszédének sorait alább olvashatják:

Kedves Charlie,

A motorsportban mindenünk a stopperórán múlik, az időn, kergetjük azt, és ennek az üldözésnek a mesterévé válunk. Néha úgy véljük sikerül utolérni, egy percre megragadjuk, mielőtt a pillanat tova szállna. Ebben a körben keringünk tehát, az idő után futunk, és ilyenkor elfelejtjük a körülöttünk lévő világot, ez olyan érzés, minta repülnénk. Számunka ez az érzés a legnagyszerűbb, amit valaha is megtapasztalhatunk, azonban ez áldozatokkal is jár. A kockázat, amit vállalunk megéri, mert át akarjuk érezni azt az érzést újra és újra.

A Formula 1 a motorsportok király kategóriája. Más autók nem képes arra, hogy olyan gyorsan menjenek, nem tudják úgy kergetni az időt, és az, hogy ez ilyen csúcskategóriává vált neked is köszönhetjük. Te tetted ezt a hajszát biztonságosabbá a mi generációnknak. Úgy véljük, bemászni ezekbe az autókba sokkal biztonságosabb, mintha másba ülnénk. Mi a saját autónknak nevezzük őket, ám a legtöbb téged illet. Te nem az őrangyalunk voltál, ugyanis az angyalok csak alkalmanként jelennek meg, nem, te a mi védelmezőnk voltál. Mindennap dolgoztál, őrt álltál mellettünk, még mi a pályán voltunk. Nagy szerepet töltesz be az életünkbe még ma is, sokkal nagyobbat, mint azt gondolnánk, sokkal többet, mint ahogy az kifejezni tudnánk és sokkal jobban, mint ahogy azt képzelnénk. Az erőfeszítéseid, az ötleteid a versenyzés és a sport iránit szereteted segített és továbbra is segíteni fog abban, hogy életeket mentsenek. A hatásod olyan mélyreható volt, hogy egy egyszerű köszönöm nem elég. A jelek melyeket a pályákon hagytál túlmutatnak azon a bizonyos tökéletes körön. Nagyon kiegyensúlyozott voltál, úgy tűnt megtaláltad a tökéletes beállításokat.

Az összes jelenleg versenyben lévő pilóta nevében, valamint azok nevében is, akikkel együtt dolgoztál, végül szeretném azt mondani, egy igazi versenyző voltál, a mi versenyigazgatónk, a mi védelmezünk a mi barátunk.

Maradnod kell a közelünkben, ugyanis addig él az ember, míg a legutolsók el nem felejtik. Mi emlékezni fogunk rád. Vigyázz magadra Charlie.

Köszönjük!