KezdőlapFormula 1Mercedes: Az első pénteki napon nagy bajban voltunk

Mercedes: Az első pénteki napon nagy bajban voltunk

-

A Mercedes csapata szerencsésnek mondhatja magát, mivel mindkét autója túlélte a szezonnyitó Osztrák Nagydíjat a szenzorjuk meghibásodásával, mondta James Allison.

Annak ellenére, hogy végül Valtteri Bottas megnyerte a szezonnyitót, a Fekete Nyilak egész hétvégén a pályán található rázókövek okozta vibrációtól szenvedtek.

„A szenzormeghibásodás, amit az első versenyhétvégén tapasztaltunk, az egy igazán ijesztő helyzet volt.” – mondta Allison a Mercedes Youtube csatornáján egy kérdések és válaszok videóban. „Nem volt komfortos, amit tapasztaltunk, főleg azért sem, mert pénteken igen nagy bajban voltunk.

„Szóval ott voltunk pénteken, és már így is nagy munka folyt a gyárban, hogy megvizsgáljuk, hogy mi volt az, ami ilyen vibrációt váltott ki a sebességváltó környékén. Rengeteg munka kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy hol vibrált a kábel, és végül miért volt megtörve az a kábel, amely ezt a rezgést okozta.”

„Ez borzasztó sok munkát jelentet az elektronikus tervezőknek, azoknak, akik ezután tesztelték a sebességváltóinkat, és azoknak is, akik legyártották az új alkatrészeket ahhoz, hogy biztonsággal vissza tudjunk menni a pályára, megoldva a problémákat.”

„Ez a munka pénteken kezdődött Ausztriában, az első versenyhétvégén. A tervezők nagyjából hétfőre végeztek a munkával, kedden legyártottuk az alkatrészeket, szerdán átvettük őket, csütörtökön le lettek tesztelve, de továbbra is volt egy kisebb aggodalom a második versenyhétvége előtt. Nagyon ijesztő volt, és rengeteg embernek okozott álmatlan éjszakát ez a probléma.”

Azonban a munka kifizetődött. A Mercedes kettős győzelemmel zárta a Stájer Nagydíjat, majd a Hungaroringen is győzni tudtak egy hétre rá, így magabiztosan vezetik a konstruktőrök bajnokságát a maguk 121 pontjával. (A második helyezett Red Bull 55 ponttal rendelkezik.)