KezdőlapFormula 1Meredekebb lesz a kanyar Zandvoortban, mint egy IndyCar pályán

Meredekebb lesz a kanyar Zandvoortban, mint egy IndyCar pályán

-

Mint az már ismert, a Holland Nagydíj jövőre visszatér a Forma-1-es versenynaptárba. A zandvoorti versenyt Max Verstappennek köszönhetően olyan nagy érdeklődés övezi, hogy a 2020-as futamra azonnal elfogytak a jegyek; a kb 105 000 nézői hely egyikére állítólag egymillióan szerettek volna jegyet váltani. Így aztán már most fogynak a jegyek a 2021-es futamra is.

A zandvoorti pályán azonban a versenyig eszközölnek némi változtatást.

Az Auto Motor und Sport jelentése szerint az egyenes például két méterrel szélesebb lesz. Ám nem ez lesz a legjelentősebb módosítás. Ugyanis az utolsó kanyar döntött lesz, ráadásul több, mint 50%-os meredeksége lesz, ez pedig meredekebb, mint amit egy IndyCar pályán lehet tapasztalni.

A dőlés célja, hogy az autók teljes gázon tudják bevenni a kanyart, növelve ezzel az előzés lehetőségét.