KezdőlapFormula 1Minardi szerint Alonsónak nem kellene a Renault-hoz mennie

Minardi szerint Alonsónak nem kellene a Renault-hoz mennie

-

A korábbi Forma-1-es csapattulajdonos, Giancarlo Minardi nem biztos benne, hogy Fernando Alonsónak vissza kellene térnie a száguldó cirkuszba a Renault színeiben.

Márpedig most ez a hír járja, mármint hogy a spanyol 2021-ben leszerződik a francia istállóval, ahol majd Daniel Ricciardo helyét veszi át. Hivatalos megerősítés egyelőre azonban nincs, ezek még csak spekulációk.

„Egy ideje nem hallottam Fernando felől, de nem is hiszem, hogy szüksége van tőlem tanácsra” – mondta Minardi Alonsóról. „Ő még mindig egy nagyon-nagyon jó pilóta, szóval nem tudom, hogy a távolmaradás, vagy a visszatérés egy nem topcsapattal lenne a jó megoldás. Fogalmazzunk világosan: Alonso még mindig egyike a három legjobbnak. Viszont tényleg nem tudom, mennyi lehetősége lenne a Renault-nál a győzelemre.”

A 72 éves olasz elmondta, mit gondol erről a csapatról: „Nem tudni, hány évig maradnak, nincs nagy költségvetésük és technikai szempontból sincsenek a csúcson, nem láttam tőlük nagy fejlesztéseket. Szerintem Fernando csak úgy ott lenne, top 10-es lenne persze, de nem tudom, mennyire akarná ezt.”

„Úgy gondolom, 2022-ben a Renault-ra voksolni, kockázatos lenne Fernando számára. 38 éves, nyert két bajnokságot, hármat pedig pár ponttal elvesztett, és utóbbiak szerintem nem miatta voltak. Azonban hozott már pár rossz döntést, például a McLarennel, amikor elhagyta a Ferrarit. A topcsapatok ajtói zárva vannak, a Renault-nál nincs garancia arra, hogy az élen harcolhat, ebben az esetben pedig talán jobb valami mást csinálni és fenntartani a reputációt, ellenkező esetben lerombolhatná.