KezdőlapFormula 1Mindkét Ferrariban motort cseréltek Vettel hibáját követően

Mindkét Ferrariban motort cseréltek Vettel hibáját követően

-

Sebastian Vettel és Charles Leclerc Ferrarijában is motort cseréltek a 70. Évfordulós Nagydíj harmadik szabadedzése előtt. Az olasz istálló a német versenyzőjük pénteki motorhibája döntött így.

A négyszeres világbajnok motorhiba miatt volt kénytelen leparkolni autóját a második szabadedzés végén. A hajtáslánc hibája miatt jelentős erőt veszített és még valamilyen folyadék is szivárgott az autója aljából.

A Ferrari bejelentette, hogy Vettel új motort fog kapni, a hibás egységet pedig máris visszaküldték Maranellóba egy tüzetesebb vizsgálatra.

Az FIA a végleges jelentését szombat délelőtt adta ki ezzel kapcsolatban. A jelentésben az áll, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta autójában a hajtáslánc mellett a turbófeltöltőt és az MGU-H-t is kicserélték. Azonban a Vörösök jelezték, hogy Leclerc autójában is kicserélték ugyanezen elemeket.

Ezzel immáron mindkét Ferrari pilóta autójában már a második van bent az előbb felsorolt alkatrészek közül. A többi komponensből (MGU-K, energiatároló, központi elektronika) továbbra is még a szezon elején beszerelt egység dolgozik.

Azonban nem csak a két Ferrariban cseréltek motorkomponenseket a 70. Évfordulós Nagydíj előtt.

A Red Bull versenyzői, Max Verstappen és Alex Albon vadonatúj Honda erőforrással vághatott neki a hétvégének. Rajtuk kívül pedig még pár versenyzőnek kellett valamelyik egységet kicserélni a motortérben.