KezdőlapFormula 1Munser nem hinné, hogy Vettel drasztikusan megváltoztatja sisakfestését

Munser nem hinné, hogy Vettel drasztikusan megváltoztatja sisakfestését

-

Jens Munser kételkedik abban, hogy ügyfele, Sebastian Vettel drasztikusan változtatja majd sisakfestését.

A Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén született meg az a döntés, hogy 2020-tól a versenyzők ismét szabadon variálhatják fejvédőjük kinézetét. Anno azért korlátozták a változtatásokat, mert a sportág képviselői szerint a nézők nem mindig tudták eldönteni, hogy kit rejt a sisak. A pilóták természetesen felháborodtak a döntés végett, hiszen egyetlen önkifejező eszközüket korlátozták, ám végül most ezt a szabályt eltörölték.

Sebastian Vettel annak idején szinte mindig új sisakkal állt elő, ám a korlátozás miatt vissza kellett fognia magát. 2015-ben tette le a vokság a jelenlegi alap mellett, amit néha ugyan kisebb változtatásokkal feldob.

Munser, aki többek között a német sisakjait is festi az F1-indser.com-nak azt nyilatkozta, hogy valószínűleg ügyfele a szezon első felében marad a már megszokott fehér színnél és a német zászlónál.

,,Sebastian már úton volt Melbourne felé, mikor megváltozott a szabály. Az első sisakok meg már amúgy is elkészültek. A Ferrari piros nem passzol annyi színhez, mint a Red Bull kék. Ez hasonló, mint az öltözködés. Sokkal több felső passzol a farmerhez, mint a piros nadrághoz. Úgy vélem, vége van már annak az időszaknak, mikor drasztikusan játszottunk a színekkel.”