KezdőlapFormula 1Nem a DAS rendszer a Mercedes legnagyobb dobása?

Nem a DAS rendszer a Mercedes legnagyobb dobása?

-

Bár a DAS kapta a legtöbb figyelmet a tesztek során, valószínűleg nem csak ez van az új autón, ami nagy előnyt jelent a Mercedes számára.

James Allison, a németek technikai igazgatója már akkor is elhintette, a DAS csak a „jéghegy csúcsa”, ami az újító szellemű megoldásokat illeti, most azonban úgy tűnik, egy másik okos megoldásra is napfény kerül.

Most a technikai guruk, Mark Hughes és Giorgio Piola pedzegetik azt, hogy a lényeget igazából nem is az autó elején kell keresni.

Allison az autó felfedésekor a hátsó felfüggesztést jellemezte úgy, hogy „elképesztően merész”, hozzátéve, hogy „az új geometriai elhelyezéssel és aerodinamikai lehetőséggel több leszorítóerőt termel”.

Persze elmagyarázni, hogyan is működik ez a trükkös szerkezet, mély technikai tudást igényel. A lényeg, hogy hátrébb helyezték az alsó lengőkart, hogy több helyet hagyjanak a levegőnek, ezzel növelve a teljesítményt.

Minél erősebb ott a levegő áramlása, annál nagyobb az autó alatti és feletti nyomáskülönbség, és annál jobban tapad az autó a talajhoz.

Könnyen lehet, hogy ez a kevésbé látványos megoldás lehet, hogy többet ér a Mercedes számára köridő tekintetében, mint a szem előtt lévő DAS rendszer.