KezdőlapFormula 1Nem igaz, hogy Alonso nem kedveli Vettelt

Nem igaz, hogy Alonso nem kedveli Vettelt

-

Fernando Alonso elmondása szerint nem igaz, hogy nem kedveli Sebastian Vettelt.

A Magyar Nagydíj idején, mikor arról kérdezték, mit szólna hozzá, ha Alonso visszatérne a Forma-1-be, Vettel így felelt: „Nem hiszem, hogy valaha is kedvelt volna engem”.

Alonso azonban cáfolja a német állítását.

„Hallottam, de ez egyáltalán nem igaz.” – reagál Alonso. „Bánt, hogy ezt gondolja.”

„Mindig tiszteltük egymást, és barátságos volt a kapcsolatunk. Talán a sajtó miatt gondolja ezt, de megismétlem, hogy épp az ellenkezője igaz.”

Az a téma azonban újra és újra előkerül, hogy Alonso természetét sokan nem kedvelik, és talán épp ezért nem tudott/tud topcsapathoz igazolni az F1-ben.

„Akik velem dolgoznak, mindig az ellenkezőjét mondják, talán nem hangsúlyozom eléggé ezt az üzenetet.” – mondta Alonso. „Én mindig mindent megteszek a csapatért, amelynél vezetek, minden körben, minden nap. A legjobb bizonyíték erre, hogy vezettem a Renault-nál, majd visszatértem hozzájuk, és vezettem a McLarennél, majd visszatértem hozzájuk.”

Hozzáteszi, akkor is elégedett lesz, harmadik világbajnoki (F1-es) cím nélkül fog végleg visszavonulni.

„Minden álmom, ami volt az F1-ben, hatalmas szerencsével beteljesült. Talán még több is, mint amiről álmodtam.”

A spanyol versenyző most azt szeretné bebizonyítani, hogy az F1-en kívül más kategóriákban is kimagasló tud lenni. Persze ez nem egyszerű.

„Ha könnyű lenne, nem lenne élvezetes.” – mondja, miközben még mindig sok a pletyka arról, hogy visszatérne a Forma-1-be.

„Kicsit meglep, hogy mennyien beszélnek mostanában erről.”

„A lehető legjobban telt az évem első fele. Nyertem egy világbajnokságot (WEC), Daytonát, Sebringet, Le Mans-t. Ha egy nap majd vissza akarok menni, tudni fogjátok.”