KezdőlapFormula 1Nem jósolnak esőt a Kínai Nagydíjra

Nem jósolnak esőt a Kínai Nagydíjra

-

A Bahreini teszten meglepte a mezőnyt az időjárás és előkerültek az intermediate abroncsok, ugyanis eső tarkította a gyakorlás első napját a shakiri pályán.

Azonban nem mondanak csapadékot az 1000. futam hétvégéjére, az előrejelzések szerint mind a három nap száraz körülmények várják a versenyzőket a kínai aszfalton. Péntek délelőtt még napsütés várható Sanghajban, ám az első szabadedzés ideje alatt már megjelennek a felhők, amik egészen vasárnapig végig fogják kísérni a Száguldó Cirkuszt és a hétvége eseményeit. A levegő hőmérséklete 20 fok körül alakul majd, a szakértők szerint az aszfalt hőmérséklete sem fog jobban felmelegedni, ha minden az előrejelzés szerint marad. Ugyanakkor változás állhat be, ha nap utat tör magának a felhők mögül, tavaly is hasonló jelenség fordult elő, a napsütötte pályán az aszfalt hőmérséklete átlépte a 30 fokot, ami lényegesen több volt a szabadedzéseken mért értékektől.

A Kínai Nagydíjon az időjárás már nem egyszer űzött tréfát a mezőnyből. Tavaly a második szabadedzést meg kellett szakítani, mert a rossz látási viszony miatt a mentő helikopter nem tudott felszállni, de meglehet említeni a 10 évvel ezelőtti futamot is, amelyen végig szakadt az eső, és a Red Bull ezek között a körülmények között szerezte meg első győzelmét Sebastian Vettel révén, míg a második csapattársa Mark Webber lett.