KezdőlapFormula 1Nem sokon múlt, de így szegett szabályt a Mercedes és a Racing...

Nem sokon múlt, de így szegett szabályt a Mercedes és a Racing Point!

-

A téli tesztekre 2019-es Mercedes fékhűtőnyílást kapott a Racing Point mint az RP20-ashoz járó „tartalék alkatrész”, még januárban.

A silverstone-i csapatot nemrég megbüntették a másolási botrány miatt, most azonban az is kiderült, nem sokon múlott, de a felek a tilosban jártak.

A kritikus alkatrész a fékhűtőnyilás volt, amit a Mercedestől kaptak, amíg azok fel nem kerültek a „tiltott listára”. Így 2020-ra már a saját megoldásukkal kellett volna előrukkolniuk.

Az FIA felügyelői azonban feltárták, hogy a Racing Point átvett egy „illegális” Mercedes alkatrészeket tartalmazó szállítmányt január 6-án – pár nappal azután, hogy azok a tiltólistára kerültek.

Még nem titulálták ezt szabályellenesnek, hiszen szigorúan véve ez nem megy ellene korlátozásoknak. Főleg a 2019-es viszonyokat is figyelembe véve.

„Ha elolvassák a szabályokat, akkor kiderül, az új sportszabályzat az első szabadedzés előtt 24 órával lép életbe.” – védekezett a csapatfőnök, Otmar Szafnauer.

„Az ok, amiért ezeket megkaptuk, nem más, minthogy nem voltunk benne biztosak, hogy a saját alkatrészeink időben elkészülnek-e a téli tesztekre. Szóval tartaléknak kellettek csak, és mint kiderült, nem volt szükségünk rájuk.”

Toto Wolff is úgy véli, ennek a szállítmánynak nincs köze a rózsaszín istálló 2020-as fékjeihez.

„Mindenki tudja, hogy a Forma-1-ben a fékhűtés, és minden más alkatrész is rajzok, félresikerült tervek és saját fejlesztés eredménye. A Racing Point fékjeinek tervezése már addigra véget ért, ezek csak tartalékok voltak, mert még nem készültek el.”

„Ez nem volt hatással a tervezésre. Ezt az FIA is elismeri a 10-12 oldalas ítéletükben.”

Szafnauer nyilatkozatával ellentétben a sportszabályzat nem akkor lép érvénybe, mint ahogy azt ő állítja, hanem „2020 január 1-jén, de hatással vannak korábbi tevékenységekre is, hogy biztosítsák a szabályoknak való megfelelést.

A felügyelők ugyanakkor megjegyezték, hogy mivel friss volt a fékeket illető változás, ezért nem tartják szükségesnek az alkatrész betiltását.